Lincoln és a bardo

Bluemoon, 2017

52,00lei

Régóta várt regényével George Saunders, az amerikai irodalom nagymestere eddigi legeredetibb, legtranszcendensebb és legmegrendítőbb munkáját adja az Olvasó kezébe.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A harcok most kezdenek igazán elmérgesedni, és az ország lakói lassan megértik: hosszú és véres küzdelem vár rájuk. Lincoln elnök tizenegy éves kisfia, Willie közben súlyos betegen fekszik a Fehér Ház egyik emeleti szobájában. Noha az orvosok azt jósolták, hogy felépül, Willie néhány nap leforgása alatt meghal és egy georgetowni temetőben helyezik nyugalomra. ”Az én szegény kisfiam túl jó volt ennek a világnak – mondja az elnök ekkor. – Isten hazahívta.” Az újságok arról számolnak be, hogy a gyászoló Lincoln többször is visszatért egyedül a kriptához, hogy átölelje fia holttestét.
George Saunders eme történelmi tény köré szövi feledhetetlen történetét a családi szeretetről és veszteségről, amely kitör a valós, történeti keretek közül és egy vidám, ugyanakkor rémisztő természetfeletti dimenzióban folytatódik tovább. Willie Lincoln igencsak fura purgatóriumban találja magát, ahol a szellemek összejárnak, panaszkodnak, átérzik egymás szenvedését, veszekednek és a legkülönfélébb bizarr módokon vezekelnek bűneikért. Ebben a köztes állapotban – amelyet a tibeti hagyomány bardónak nevez – rettenetes küzdelem veszi kezdetét a kis Willie lelkéért.
A Lincoln és a bardó az emberi képzelet döbbenetes terméke, és igen bátor továbblépés a modern amerikai irodalom egyik legfontosabb és legbefolyásosabb alakjától. A merész forma, a nagyvonalú szellemiség, és a szív mélységeinek feltárása valóságos hitvallássá emelik ezt a művet, amelyben az író hitet tesz amellett, hogy a fikció képes őszintén és döbbenetes erővel megragadni olyan témákat, amelyek igazán fontosak számunkra. Saunders izgalmas új formát dolgoz ki, és ennek segítségével az élő és meghalt, a történelmi és kitalált személyek hangjának olyan kaleidoszkópikus, teátrális panorámáját közvetíti, melyben egyetlen időtlen, mély kérdés visszhangzik mindvégig:
Hogyan éljünk és hogyan szeressünk, ha tudjuk, hogy minden, amit szeretünk, elmúlik egyszer?

ISBN

9789635297245

Kiadás éve

2017

Kiadó

Bluemoon

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

360

Szerző

George Saunders

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Lincoln és a bardo” értékelése elsőként