Luther A forradalom sötét oldala

„Azon gondolkodom, tényleg írhat-e ilyen dolgokat olyasvalaki, aki mégiscsak az egyház papja? A katolikus egyház megújulása? Milyen megújulás? Hisz Luther már 1519-től a megsemmisítésére törekedett, szó sem volt semmiféle megújulásról. Szerinte maga a papi rend léte és a papság ezt megalapozó szentsége is egyetlen nagy római átverés volt. Megújulás, amely azzal jár, hogy eltörlik a papságot, elvetik a hierarchiát, felszámolják a szerzetesrendeket, érvénytelenítik a szerzetesi fogadalmakat – ez tényleg jó. Néha olyan szörnyű gondolatom támad, amikor ilyen szövegeket olvasok, hogy a mai katolikus ökumenisták néha túltesznek a nyelv lezüllesztésében a marxistákon. Az előbbiek és az utóbbiak is tökéletesen elsajátították a fogalomhasználat művészetét, de nem azért, hogy leírják azt, ami van, hanem azért, hogy szavak segítségével eltorzítsák, megmásítsák, megfosszák a jelentésétől. A marxisták nyelvén a felszabadítás leigázás, a demokrácia azt jelenti, hogy mindenkinek kuss, a szabad választások pedig azt, hogy győz a kommunista párt. Az ökumenisták nyelvén a dialógus az igazság elkenése, a Szentlélek a főnökség pillanatnyi szeszélye, a megújulás az egyház megsemmisítése. Ebből a szempontból talán az Kasper bíboros legnyaktörőbb vállalkozása, hogy megpróbálja beilleszteni Luthert „az egyház olyan megújítóinak hagyományába, mint Assisi Szent Ferenc”. Luther és Assisi Szent Ferenc az egyház megújítója – ezt hosszasan kell olvasgatnia az embernek, hogy elhiggye, nem álom, nem képzelgés. Aztán pedig foghatjuk a fejünket.”