Magyar népi kézművesség

Corvina, 2017

75,00lei

A Corvina tematikus útikönyvsorozatának hatodik kötete a népi kézművességről szól, amelynek szinonimájaként a népi iparművészet, az élő népművészet, a hagyományőrző kézművesség és a kortárs népművészet kifejezéseket is szokták használni.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Útikönyvünkben a 35 éves múlttal rendelkező Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) csoportosítását követjük, amely 15 szakmai bizottság keretei közé sorolja be a népi kézművesszakmákat. Ezt egészítettük ki a hangszerkészítőkkel. A 16 csoport mindegyikénél röviden ismertetjük a hozzá tartozó népi kézművesmesterségeket, és csoportonként bemutatunk néhány mestert címmel, elérhetőséggel: összesen 112 népi kézművessel ismerkedhet meg az olvasó.
A sorozat előző köteteihez hasonlóan mind a 16 fejezet végén felsoroljuk azonban a többi mestert is, így további 392 népi kézműves elérhetőségét adjuk meg. Továbbá a könyv végén – címmel és elérhetőséggel – felsoroljuk azt a 142 nyitott műhelyt és alkotóházat, ahol a műhelyekben folyó kézművesmunkával és a mesterekkel is megismerkedhet a látogató.
Az útikönyvet többszáz színes fotó teszi szemléletessé. A tájékozódást térkép és GPS-koordináták segítik.

ISBN

9789631364187

Kiadás éve

2017

Kiadó

Corvina

Kötés

puha kötés

Oldalszám

361

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Magyar népi kézművesség” értékelése elsőként