Magyar ősmesék

Vámos Ferenc írta, hogy „a magyar mesekincsben egészen különös világ, gondolatrendszer, bölcselet szunnyad. A létnek, a világnak kozmikus víziója.” Vagyis: a mindenség magyar látomása, amely elsősorban nekünk, magyaroknak szól.
Magyar ősmesének a magyar alkotású, ősvallási tartalmú népmeséinket, „szent beszély”-einket nevezhetjük. Ezek többnyire a halhatatlanság és boldogság kereséséről szólnak: Tündér Ilona szerelmének, az ifjító életvizének és az életfa gyümölcsének megszerzéséről. Meséink alapjául a magyar ősvallás gyógyító és révülő bölcs táltosainak túlvilági úti élményei szolgálhattak. E mesék tehát nem kitalált történetek…
Meséink gyakran vándorútra indulással kezdődnek, emlékeztetve arra is, hogy vándorok vagyunk a Földön, melyen csak átmegyünk, keresve az igazi otthonunkat. E hosszú vándorút pedig mindig a Túlvilág valamely tartományába vezet: vagy az alvilágba, ahová a Gonosz legyőzésére indul a hős, a fogságban lévő Fények – és lelkek – kiszabadítására; vagy a magasságba, az égbe, a mennyei társ és a boldog Tündérhon megkeresésére.