Még

59,00lei

Hakan Günday Törökország fiatal írógenerációjának egyik legjelentősebb képviselője. 1976-ban született Rodoszon, egyetemi tanulmányait Brüsszelben és Ankarában végezte.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A Még megrázó és felkavaró történet menekültekről, migránsokról és egy embercsempész fiáról – kerülve minden finomkodást, szörnyű képekkel és zsigerekbe hatoló részletekkel illusztrálja sorsukat a regény.
Megrázó és felkavaró történet menekültekről, akik mindenüket hátrahagyva, sokszor egyetlen szatyorral nekiindulva, a puszta életben maradásért kénytelenek elhagyni háború sújtotta hazájukat, illetve migránsokról, akik egy jobb élet reményében vagy saját bűneik elől menekülve indulnak útnak. Nyugat-Európába tartanak, és szenvedésekkel teli útjuk során megtapasztalják az embercsempészek gátlástalanságát, kegyetlenségét.
Megrázó és felkavaró történet egy embercsempész fiáról. Gazâ már kilencévesen apja mellett dolgozik, őrzi és ellátja a szállítandó csoportokat, s közben édesanyja rejtélyes eltűnésének titkát is próbálja megfejteni. Hamar átéli az erőszak különböző formáit, később pedig ő maga teremt borzalmas helyzeteket – ha már ő megjárja a poklot, mindenki mást is bevezet oda… Sötét mese egy ígéretes, tehetséges fiú valóságos szörnyeteggé válásáról és arról, hogyan talál vissza önmagához.
A regényből készült filmet a 2017-es a Karlovy Vary-i filmfesztiválon mutatták be.

ISBN

9786155730009

Kiadás éve

2017

Kiadó

Joshua könyvek

Kötés

puha kötés

Oldalszám

432

Szerző

Hakan Günday

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Még” értékelése elsőként