Mézescsók Cerberusnak

Az alvilági révész, Charon pénzt kíván, fuvardíjat, a három torkon üvöltő, sárkányfarkú őrkutya, Cerberus varázsfűvel illatosított mézes süteményt. Ha az obulust kifizette, az eb megkívánta csemegét átadta az utas, szabad a közlekedés a Babits olyan jól ismerte aszfodéloszligetek közt, s az elszánt földi halandó meglelheti a maga halottját a Jajgatás tavánál, csak szorítsa az aranyágat. Akinek életművemet köszönhetem, akiket szerettem, akik szerettek, mind ott vannak már. Van aranyágam, Az ajtó Emerencének sírján hajtott gallyacska, érettségi ajándékul kaptam egy római rézpénzt, de sem illatos füvem, se varázslisztem, varázsmézem, tulajdonképpen sütni sem tanultam. Offát, Cerberus rituális süteményét majd összeállítom azzal, amim van, anyám alabástromfehérségének lisztjébe apám szeretete mézét gyúrom, s a szülővárosom feledhetetlen díszletei közt valaha sírt-nevetett hajdaniak sokízű, fűszeres személyisége elemeivel szórom meg gazdagon.
Ha bízik bennem, kövessen az olvasó. Nem félelmes látogatás lesz ez az út, inkább olyan, mint egy nyomozás, míg kiderül, kinek árnya miképp épült bele egy író életművébe. A Jajgatás tava csendes, egyetlen árny se könnyezik, nincs itt félnivaló, se szomorúság. Az igazság, egy élet vagy életmű háttérzenéje sohasem szomorú.