Mrs. Hemingway

52,00lei

A párizsi feleség csupán a történet kezdete volt… Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A négy részben elmesélt, valódi szerelmes leveleket és táviratokat a történetbe szövő Mrs. Hemingway feltárja a drámai szerelmi háromszögeket, amelyek tönkretették Hemingway házasságait. Az 1920-as évek bohém Párizsától az 1960-as évek hidegháborús Amerikájáig ívelő, a híres ”elveszett nemzedék” alakjaival teli regény a szenvedély, szerelem és szívfájdalom lebilincselő története. Naomi Wood alapdiplomáját Cambridge-ben, mesterdiplomáját és doktorátusát a Kelet-angliai Egyetemen szerezte. A Mrs. Hemingwayt megalapozó kutatása során eljutott a londoni British Librarytől a washingtoni Kongresszusi Könyvtárig, valamint felkereste Ernest Hemingway otthonait és törzshelyeit Chicagóban, Párizsban, Antibes-ban, Key Westben és Havannában. A Mrs. Hemingwayt jelölték Dylan Thomas Díjra, amely az egyik legrangosabb, fiatal íróknak járó elismerés..

ISBN

9789633575031

Kiadás éve

2014

Kiadó

Alexandra Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

288

Szerző

Naomi Wood

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Mrs. Hemingway” értékelése elsőként