Ördögfattyú

Szenzár, 2017

52,00lei

A magyarok nyilaitól… 1.Még tíz év sem telt el a honfoglalás óta, ám a magyar hadak folyamatos harci készültségben állnak.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Menekül a szegénység, a nyomor elől, mert ”szívébe írva a gyönyörű üzenet”: a világon élni csak a nagyfejedelem dicső harcosaként érdemes. A seregbe vezető út azonban igen rögös – Agacsnak nem csak Patkánytól, a hírhedt rablóvezértől kell megszabadulnia, hanem a fegyveres kézitusát és a lovasíjászatot is el kell sajátítania. Kiképzőnek nem is talál kiválóbb tanítót, mint Böngért, a mester-harcost. Vajon sikerül-e a furfangos, betyárlelkületű kis csibésznek képzett harcossá válni, és a nagyfejedelem századának tagjaként nyeregbe szállni a germánok ellen?
Urbánszki László lebilincselően fordulatos, kalandozáskori regényciklusának első részében a 10. századi magyar történelem első évtizede elevenedik meg.
”Születtem 54-ben, voltam dunai hajós és batikoló. Vagyok faműves, és írok. Mindig a művészvilág peremén. Se kint, se bent. Viszont innen, félig-kintről, majdnem-bentről jól látom a fonák részeket is. Az emberről akarok írni, úgy ahogy van. Nem ragozni, hazudozni nagy tettekről, célokról, hanem megkeresni az apró valóságok szépségét és mocskát. Ha ez utóbbit ki tudom rángatni a fényre, kevésbé lesz büdös.”
Urbánszki László egyedi hangulatú írásait, történelmi regényeit 2010-től publikálja. Eddig megjelent kötetei az Odakint, a pusztában, Nemtelen nemesek, Vérszagra gyűl, Fegyver csörög, A lándzsa nemesei, A dalmát háború, Az Arany Horda árnyékában, A Nyugat ura.

ISBN

9789632279411

Kiadás éve

2017

Kiadó

Szenzár

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

320

Szerző

Urbánszki László

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ördögfattyú” értékelése elsőként