Petőfi Erdélyben

60,00lei

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A könyv első kiadása épp ötven évvel ezelőtt 1973-ban jelent meg. A szerzők akkor két fontos forrásmunkára építhettek: a Petőfi életpályáját végigkísérő kortársi dokumentumokat, visszaemlékezéseket összegyűjtő Hatvany Lajos Így élt Petőfi c. könyvére és az 1956 nyarán a fehéregyházi csatasíkon is kutatást végző Dienes András Petőfi a szabadságharcban című könyvére. A Petőfi Erdélyben sajátossága azonban az volt, hogy a szerzők a fiatalkori színészévek helyszíneitől, a Szendrey Júliával való megismerkedés, szerelem és házasélet állomásain át a szabadságharc idején Bem tábornok mellett töltött hónapok színhelyeiig, Petőfi egy-egy helyszínhez kötődő verseit, haditudósításait is idézve, végigjárták Petőfi erdélyi útvonalait, s azoknak személyes élményei is beleépültek az események leírásába.
A könyv második kiadása a Balassi Kiadóval közösen 1997-ben jelent meg. Ez utóbbi alapszövegén, mivel Mikó Imre időközben elhunyt, nem történt változtatás, és ezt az elvet a mostani kiadás is betartja. Viszont a könyv végére került egy új fejezet, amelyben össze volt foglalva az első kiadás nyomán előbukkant új anyag, valamint az erdélyi Petőfi-kultusz fontosabb eseményei.
A jelen kiadás új képanyaggal egészül ki, s abban helyet kapnak azok a Petőfi-emlékhelyek is (a koltói, fehéregyházi múzeum, szobrok, emléktáblák sora), amelyek a mai embert (nem csak a helyieket, hanem az emlékhelyeket meglátogatókat is) emlékeztetik arra a költőre, aki valamikor nem kis hetykeséggel írta le: „Mit nekem te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája”, s aki Júliájához írott utolsó levelének tanúsága szerint azt tervezte, hogy Csíkban vagy Háromszéken fog letelepedni.
A mostani új kiadást aktualitása teszi időszerűvé: a 2022-2023-as éveket hivatalosan „Petőfi-éveknek-nek nyilvánították, s a költő erdélyi útjainak és élményeinek a felidézéséhez kiváló eszköz ez a könyv. Azon kívül a sorra kerülő rendezvények sorában bizonyára lesznek csoportos kirándulások, amelyeknek résztvevői a helyszíneket felkeresve mélyíthetik el ismereteiket Petőfi életéről és költészetéről.

ISBN

9786068429908

Kiadás éve

2023

Kiadó

Polis Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

328

Szerző

Dávid Gyula, Mikó Imre

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Petőfi Erdélyben” értékelése elsőként