Pilátus

Iza mindent megad anyjának, csak azt nem, amire a legnagyobb szüksége volna: megtagadja tőle önmagát.
Nem érti, hogy anyagi javakkal nem lehet kiváltani a törődést, és olykor egy letört farkú porcelánkutya is felbecsülhetetlen érték. Nem érti, azzal, hogy nem tart igényt a társaságára, gondoskodására, lassan az őrületbe kergeti anyját. Szőcsné kétségbeesetten töpreng, hogyan segíthetne Izának, hogyan könnyíthetné meg lánya dolgát, hiszen érzi, csak terhére van.
Amikor férje sírkövének felállításakor hazatér a városba, ahol szinte az egész életét leélte, és a ködös, őszi estén sétára indul fiatalkori találkáik színhelyére, hogy közelebb érezze magát az elhunythoz, az a feltétel nélküli szeretet, amely az önző-rideg Izából olyannyira hiányzik, neki megadja a választ a kínzó kérdésre. Már tudja, mit kell tennie.