Pogány teológia

Egyedülálló könyv ad válaszokat a fenti kérdésekre. E „pogány” teológia, azaz ősmagyar Isten-tan semmilyen ellentétben nincs Jézus tanításaival… Ez a mű a magyar ősvallás végső lényegéről, esszenciájáról szól. Az Istenidézés (Theurgia) című tanulmányfüzér a Magyar mágia folytatása.
A Függelékben közölt írás, Az idő és az örökkévalóság magyar szemmel, szintén eredeti megközelítése ennek az izgalmas kérdésnek.
Őseink egyik legfőbb teremtésmítoszában a fény, az élet és a szerelem a madár alakjában megjelenő isteni Lélektől született. Ezért is mondható, hogy a Lélek a mindenek feletti és előtti őslétező, és az égi Isten természetét fejezi ki.
És mivel a mindenség fénye az Őstojásból tört elő, az Isten országa, a Menny egy fénnyel teli világ, egy erővel, élettel telített világ, amelyben a Lélek őshonos. És a Lélek fényéből jön a mindent megvilágító tudás és a tudat fénye…
A békés és boldog Középpont, az örök mennyei Világtojás tehát a lélek igazi otthona, ami éppen ezért ott rejlik a Lélek mélyén, mint (örök)életünk magja.
Őseink nem voltak sem politeisták, sem „természetimádók”, hanem egy szent hármasságot tiszteltek: a bölcs és jóságos égi atyát, az Öregistent; a Nagy Istennőt, vagyis Boldogasszonyt, aki az Öregisten női oldalát képviseli; és az égi embert, a Táltost, a Fény harcosát, aki az Öregisten férfi inkarnációja.
Őshagyományaink szerint égi, azaz isteni eredetűek vagyunk: egy óriástól és tündérektől származunk. Éppen ezért az ember égi része halhatatlan. A születés, a nász és halál a mennyei világgal függenek össze: „a halál csak átváltozás, valójában nem létezik, igazából csak átmenet a Boldogság Kertjébe”.