Rozsdásszemű

59,00lei

Emlékezőregény, dokumentumokkalHárom nő könyve ez. Három asszonyé. A nagyanyáé, az anyáé és a lányé, aki aztán a világ természete szerint maga is anyává és nagyanyává lesz.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Benne egy nagy írónak és társának hol kínkeserves, hol fölemelő hétköznapjaival és ünnepeivel. A harmadik nő, az unoka, és egyben a könyv szerzője, P. Sebők Anna, akinek a nevében a P betű azt jelzi, hogy Páskándi Géza felesége volt, a Sebők pedig azt, hogy az édesapja helyett egy Sebők Péter nevű erdélyi magyar férfi adott neki nevet. Ezt a szép szerelmes történetet nem Páskándiné írja, hanem Sebők Anna, a tanárnő, a kutató, a történeti témájú, irtózatosan bonyolult és nehéz kérdéseket feltáró filmek rendezője, a magyar országgyűlésben dolgozó politikusok munkáját a háttérben szürke eminenciásként segítő önálló nő. Aki természetesen szól a férjéről is, beszél az Erdélyből a Securitate üldöztetése elől menekülni kényszerülő írófejedelem életéről is, hiszen annak élete egyben az ő élete is volt van, lesz is. Pedig erről az időnként viharos, máskor idillien napfényes, de mindig embert próbáló kapcsolatról, erről az életre szóló, súlyos érzelemről, erről a szerelemről beszélni a legnehezebb.

ISBN

9788081600388

Kiadás éve

2015

Kiadó

Gabriel Méry-RATIO

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

433

Szerző

P. Sebők Anna

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Rozsdásszemű” értékelése elsőként