Székelyek, atyámfiai

A balladai hangulatú novellák hősei a túlélés, a boldogulás reményében vállalják nehézségeiket, az otthonukban nem csüggedve küzdők éppúgy, mint a szülőföldjüket a majdani hazatérés szándékával elhagyók, hogy akár az anyaországba, akár szerte Romániába, Európába vagy a tengerentúlra távozásukkal, olykori sikertelenségükkel egyszerre példázzák a széthullást, a veszteséget, de az újrakezdés reményét is, ahogy a maguk önazonosságába kapaszkodva igyekeznek megmaradni, vagy legalább a teljes morális bukást elkerülni.
A könyv a székely köznyelv, észjárás és talányos gondolkodás helyett a huszadik-huszonegyedik század kihívásait állítja középpontba, az ismert élethelyzetek már korunk gondolatvilágát, attitűdjét és felfogását mutatják be, ugyanakkor a jól ismert székely szívósság, kitartás és leleményesség léte sem kérdőjeleződik meg, a nemzetegység gondolata pedig még öntudatlanul és a buktatók dacára is uralkodó eszme marad, hogy a kötetzáró stílusgyakorlattal végül a székelységre jellemző örök, klasszikus jegyek vérbő humorú ábrázolásához is eljussunk.”