Székelykeresztúr vidékének növényzeti öröksége

Székelykeresztúr vidéke nagyobb részt a középkori Keresztúr-szék területét foglalja magába, igen változatos, és megéri a részletesebb tanulmányozást. Földrajzi helyzete és csaknem egy évezrede kialakult, a természetbe illeszkedő és azt kímélő, hagyományos gazdálkodása rendkívül gazdag élővilág fennmaradását tette lehetővé. Két nagy természeti táj, a Keleti-Kárpátok és az Erdélyi-medence peremén, annak átmeneti övezetében helyezkedik el, a Hargitától nyugatra, az alacsonyodó hegyek-dombok koszorújában, a Küküllő ágak kiszélesedő völgyeiben, fokozatosan a Küküllők dombságába és a Mezőség dombvidékébe simulva. A táj történelmünk és kultúrtörténetünk szerves részévé vált, itt töltötte Petőfi életének utolsó estéjét a fehéregyházi csatamezőre vonulása előtt, ez a táj adta a hazának egyik legjelesebb költőnket, Kányádi Sándort és sok más írástudót, politikust, művészt. Nekem személy szerint is kedves ez a táj, amelyet meglátogatva úgy érzem, hogy hazajöttem. Anyai ükapám, Kozma Ferenc a csekefalvi ferde tornyú unitárius templom lelkésze volt 1845-ben bekövetkezett haláláig. Az ő fia volt dédapám, szintén Kozma Ferenc, Brassai Sámuel és Kriza János tanítványa a kolozsvári unitárius gimnáziumban. Először papnak készült, majd három németországi egyetemen végezve tanárember lett, és a keresztúri unitárius gimnázium és az állami tanítóképző tanáraként-igazgatójaként, majd pedig Kolozs megyei tankerületi főigazgatóként működött. Tudományos tevékenységéért a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. 11 gyermeke született, akik közül 7 élte meg a felnőtt kort. Ezek egyike volt Endre nagyapám, 1912-ig Székelykeresztúr, majd Kiskunfélegyháza közjegyzője. Édesanyám, az ő Ilona lánya 1903-ban már Kolozsvárott született, és 1920-ban, miután ott még éppen le tudott magyarul érettségizni, a zöldhatáron átjött Magyarországra. Nagyapám a világháború idején elszegényedett, viszonylag fiatalon, 1916-ban meghalt, nagyanyám trafikból tartotta el családját. Így ismerkedett meg édesanyám édesapámmal, egy 16 gyermekes fejér megyei falusi bognármester lakatosnak tanult fiával, aki önszorgalomból, magánúton végezte el a gimnáziumot, majd, már az én életemben, a református teológiát. De személyes motivációim után térjünk vissza a könyvhöz. Ez a munka igen bőséges és részletes anyagot tartalmaz, mind a hivatásos botanikusok, mind a laikusok számára. Szerzője igen alaposan ismeri a területet, melyről számos közleménye jelent meg. A témák csoportosítása többoldalú. A flóra és vegetáció kutatásának áttekintése után foglalkozik a növényvilágra oly nagy hatású gazdálkodás, a tájtörténet fellelhető adataival. Ezek azért
fontosak, mert csak így érthetők meg a másodlagos, sokak által eredetinek gondolt élőhelyek, például rétek, legelők, kopárok kialakulása és gazdag növényviláguk összetétele. Részletesen tárgyalja a vidék botanikai értékeit, a ritka, veszélyeztetett és élőhelyindikátor növényfajokat, valamint a növényzet változásait az eltelt fél évszázadban. De a szerző az őshonos növényvilág és annak védelme mellett alaposan foglalkozik a behurcolt jövevényfajok és az ezekből kialakult özönnövények szerepével is. Ezek az özönnövények a természetes vagy féltermészetes élőhelyeket tömegesen elfoglalva értékes és ritka növényfajok életlehetőségét veszélyeztetik, nem is szólva egyéb ártalmas hatásukról (pl. parlagfű).
Legérdekesebbnek és leghasznosabbnak a növényzeti örökség leírását tartom. A szerző a 35 helység botanikai bemutatását a Keresztúr vidékéhez tartozó természeti kisrégiók tagolódásában adja meg. Mindegyik településnél röviden ismerteti a táj jellegzetességeit, domborzati viszonyait, a fontosabb helytörténeti adatokat, ír a helyi lakosságról és annak gazdálkodásáról, megadja a fontosabb patakok, dűlők rendszerét, mindezt kiegészítve a helység jeleseivel és érdekes kultúrtörténeti vonatkozásaival. A kismonográfiák bevezető része ráirányítja a figyelmet arra, hogy a települések környezetében a táji és a gazdálkodási adottságok meghatározóak a növénytakaró összetételében, a növényzeti értékek fennmaradásában és megőrzésében. Ezek után következik a növénytakaró részletes leírása, a fás és a lágyszárú vegetáció egységei szerint, kiemelve valamennyi ritka, jellemző vagy tömeges előfordulású növényfajt, megvilágítva azok növényföldrajzi jellegét is. Az egyes növénytársulások és vegetáció- állományok ismertetését, elterjedését minden település határában konkrét helynevekhez,
dűlőkhöz kötődően adja meg. Itt olyan alapos tájékoztatást kapunk minden helység esetében, ami sokkal több egyszerű felsorolásnál, és útbaigazítást ad a területen járó szakembernek, kirándulónak, tanulónak egyaránt, eligazítva a botanikailag érdekes helyek meglátogatásában. Megismerjük a táj igazi sokféleségét, ahol például a száraz, füves lejtők mezőségi növényei és a kárpáti hegyi bükkösök fajai kis tájegységen belül is előfordulhatnak a környezeti feltételek változása szerint. De a gyomnövényzet is tárgyalásra kerül, mielőtt összefoglalja a település növényvilágának sajátos értékeit. Végül részletes javaslatokat tesz a területen bejárható gyalogtúrák lehetőségeiről. Ez különösen a természetjárás, a honismereti és az identitást erősítő iskolai vagy más csoportos kirándulások szervezésénél lehet hasznos segítség. A tájékozódást és a túralehetőségeket a kisrégiók csatolt térképei is segítik. Ezt az igen részletes fejezetet az ember számára hasznos vagy káros növényfajok felsorolásai követik, pl. a növények gyógyhatásának feltüntetésével. Végül a területen előforduló növénytársulások csoportjainak és tudományos neveinek felsorolása és részletes szakirodalomi jegyzék zárja a munkát. A román és angol nevű összefoglaló, a terjedelmes és látványos képanyag használhatóvá teszi a munkát az idegen nyelvű olvasó számára is. A könyv különleges értékének tartom, hogy az mind az érdeklődő nagyközönség, mind a szakmában járatos botanikus-ökológus számára szakszerűen, közérthető nyelven foglalja össze mondanivalóját, ezzel valóságos útikönyvet adva az oda látogató és a tájat megismerni vágyó természetjárók, turisták, diákok, de a helybeli lakosok, gazdálkodók kezébe is. Rámutat a helyi értékek nagy jelentőségére és azok védelmének szükségességére. Így a tájat egész Erdély és Európa közkincsévé teszi.
Felsőtárkány, 2019. január 28.
Pócs Tamás akadémikus