Szünet – Hogyan tartsunk szünetet, mielőtt az élet kényszerítene rá?

59,00lei

Tudom, hogy rettentően elfoglalt vagy. Tudom, a legtöbb napod úgy telik, hogy egyik feladat jön a másik után, elvégzed, amit kell, de a valódi vágyaidhoz sosem kerülsz közelebb.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Valamikor réges-régen, de az emléke máig benned él. Volt idő, amikor még volt nevetés és tánc, könnyedség és áramlás az életedben. De valahogy, valamikor ez az áramlás elveszett.
Megakasztották a teendők listái, a végtelen e-mailek és megbeszélések, amelyek túlságosan régóta uralják az életedet. Mindig minden sürgős, de valójában nem fontos. Vagyis nem igazán. Mostanra pedig már nagyon nehéz levegőt venni, megpihenni és kikapcsolni. A mellkasod feszül, a tested fáj, az éjszakáid álmatlanul telnek, és ott az a folyamatos tompa fejfájás, amely mintha sosem akarna elmúlni.
Folyton ugrásra készen állsz, miközben alvajáróként éled az életed. Ha magadra ismersz, semmi baj, én megértem. Valaha ez volt az én történetem is. Egyszer talán majd elmesélem.
Most azonban rajtad a sor, hogy Szünetet tarts.
”A lelassítás folyamata és a kapcsolódás azzal, amire vágyunk, és amerre az élet vezet, olyan élmény, ami mindent megváltoztat – ha van bátorságunk megállni, lélegezni és befelé figyelni.”

ISBN

9789633045572

Kiadás éve

2018

Kiadó

HVG Könyvek kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

224

Szerző

Danielle Marchant

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Szünet – Hogyan tartsunk szünetet, mielőtt az élet kényszerítene rá?” értékelése elsőként