Talyigás Irma és az Ürdög

„Ha az Úristen egyszer szálláshelyet keresne a Földön, s a háta mögé tekintene, bizonyosan Varacskára, erre a csendes református falucskára esne a választása. A Teremtés kezdete óta érintetlen itt minden: a selymes ölű dombok, az egyenes tartású, égbenéző jegenyék, az alázatos füzek, az álmos vasútállomás, sőt még a postahivatal is, bár annak bejáratán megrepedt a tejüveg, de erről majd később. Áldott jókedvében pottyantotta az Úr Varacskát a Vasi-hegyet megkerülő Liska folyó partjára, csak azután valahogy megfeledkezett róla. Ez lehetett az oka, hogy az itt élő elárvult lelkeket időnként az Ürdög próbálta meg pártfogásába venni.
Harminc esztendővel ezelőtt, mikor a szabad szellemű Szögi Bernát fiatal lelkészként ideérkezett, kénköves babonák, pokolbéli hiedelmek és jámbor istenhit közt vergődő gyülekezetre talált. Tagjai ártatlanok voltak, akár az erdejükben megbúvó állatok, de éppoly gyámoltalanok is. Ha sok volt az eső, ha kevés, csak fölsóhajtottak a felhők közé: „Hej, de elfelejtettél minket, Urunk!”, mert még a szárazságkor szokásos könyörgéseket sem ismerték. Arra az intésre meg, hogy „segíts magadon”, csak legyintettek, mert úgy vélték, a mondás második felét úgysem hallják meg odafönt. Az Ürdög, hogy jártasságát a világi bölcsességekben megmutassa, kajánul hozzátette: „Kéz kezet mos. Csakhogy viszonosság nélkül az Égben sincs ám kézmosás, s ugyan mit adhattok ti egy kis esőért cserébe?” Az emberek erre csak vakarták a fejüket, s tovább sóhajtoztak…”