Túloldalt semmi

A közel három évtizede kivándorolt szerző az utóbbi időben egyre gyakrabban jelentkezik a honi irodalmi lapok hasábjain, lényegében saját történetét írja meg összefüggő elbeszéléseiben. Ezek foglalata kíván lenni ez a könyv. A rendszerváltás előtt években induló szerző 1992-ben jelentkezik önálló kötettel a Forrás sorozatban, hogy aztán hosszú évekre elhallgasson. De mint írásai bizonyítják, az évek nem teltek hiába, nemcsak élményanyagát tekintve szélesedik látóköre, de stílusa is letisztul, igen tudatosan építi fel novelláit, szereplőit is plasztikusan jeleníti meg. Írásai korunk szerteágazó gondolkodásába, bizonytalan életérzésébe, egyre sokasodó dilemmáiba vezetik el az olvasót.
„Hűtött kocsiban vonatoztam át, hosszant, csaknem a teljes Hexagon területét. Hétköznap volt, vakációs időszak. Kevesen utaztunk, a franciák délvidéken sütkéreztek, vagy külföldön nyaraltak. Kényelemben, a célba érkezés bizonyosságával ringatott a szerelvény. Nyugalom honolt körülöttem, ölemben mégis görcsösen szorongattam az iratainkkal tömött mappát. Sokadszorra nyitottam ki, lapozgattam-olvasgattam az íveket, találomra, pedig jól ismertem tartalmukat. Anyakönyvi kivonataink, diplomák, oltásigazolványok, az otthoni ingatlan tulajdonlapja, bizonylatok és kifizetett illetékek lefűzött kötegei – időrendi sorrendben vártak a megfelelés vizsgálatára. Újra meg újra átcsoportosítottam őket, hogy bizton megfeleljenek az elbírálás követelményeinek.
Attól kezdve válhatott a futó táj életem illékony keretévé. Végtelen margó, mely mindenhova elkísér… Szembejött, pillanatig ingó támpontot jelentett ott a vonaton, a múló időben, majd síkot váltott, elhagyott. Síneken száguld tova, azóta is, mellőlem, a jelen. Mint utóbb az emlékeim: messze, messzebb… A semmi túloldalára.”
(Medgyesi Emese)