Vadkan képében

22,00lei

A regény időben két teljesen elváló, egymással csak gondolatiságában közös részre tagolódik.

A termék megvásárlásával 2 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Solomon álmot lát, melyben a görög hegyek között a partizánokkal Eberdhardt SS-tisztet üldözik (Eber=vadkan). Hogy végül is mi történt a háború alatt, azt az 1970-es évek Párizsában történtekből tudjuk meg. Az egymással meghasonlott Solomon, Ruth és Jakob azt kutatja, ki, mikor, mit tett a vadkan ellen – és egyáltalán létezett-e a vadkan!? ”Norfolk új műve állásfoglalásra késztető és felvidító olvasmány, melynek intellektuális ereje olyan, mint A Lempričre-lexikoné és A pápa rinocéroszáé, de az elbeszélés szenvedélyességében és intenzitásában meg is haladja azt.” (Publishers Weekly) ”Úgy látszik, Norfolk, aki 1993-ban megkapta a ”Legjobb Fiatal Brit Regényíró” címet, A Lempričre-lexikonért pedig a Somerset Maugham-díjat, nemzetközi érdekű bestsellert írt. Igényes harmadik regénye az antik görög világból indul, ahol hatalmas hősök üldöznek egy vadkant, és görög partizánok közé érkezik, akik egy SS-parancsnokra vadásznak, és minderre az 1970-es évek Párizsából tekintenek vissza.” (Library Journal)

ISBN

9639261807

Kiadás éve

2002

Kiadó

Athenaeum Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

320

Szerző

Lawrence Norfolk

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Vadkan képében” értékelése elsőként