Vajda János huszonöt legszebb verse

Vajda János a 19. század utolsó harmadának kimagasló szerelmi lírikusa és bölcselő költője. A költő a város zajában idegennek érezte magát, vágyott a természet rejtekébe; a vadon fái között megtalálta, amit embertársai között hiába keresett: az őszinteséget, igazságot, nagyságot. Romantikus lendülete minduntalan beleütközött a polgári élet kötöttségeibe, nem vigasztalhatta semmi. Gyanakodva tekintett még a tisztelőire is.
A világegyetem problémáiról eredeti módon elmélkedett. Versei tele vannak hatalmas fantáziával megszült meglepő képekkel, bizarr hasonlatokkal, merész jelzők tömegével. Világfájdalmának panaszos hangjai megdöbbentő erővel törnek elő bölcseleti költeményeiből. Ha az élet nyomorúságára gondolt, lázadó érzés fogta el, ha a lét és nemlét kérdései foglalkoztatták, a bánat gyötörte.
Amilyen komor Vajda János bölcselő költészete, éppoly borús szerelmi lírája is. A gyönyörű Gina ifjúkori emléke megmérgezte minden későbbi életörömét. Gina másé lett, de képe még egy emberöltő múlva is föl-fölbukkan az elhagyott hajdani szerelmes előtt. Nemcsak Ginát szerette a költő, de igaz szerelmet másnál sem nyert. Perzselő vágy tüze csap elő szerelmes verseinek strófáiból.
Vajda János élete merőben elüt a mindennapiságtól, tépelődései megindítanak, fantáziája magával ragad, gondolatai áttörik a zárt formát, versei erőteljesen hatnak korunk emberére is.