Vita nuova

49,00lei

Tragikomikum, szenvedély és némi önirónia az örökké mozgásban lévő hrabali forgószínpadon. Író szoknyaszerepben.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

„az én uram örökké sietett valahová örökké valahol másutt volt örökké azt képzelte hogy ott másutt egyszerre csak történik valami egyszerre csak megjelenik neki egy mondat és alászáll rá és akkor ő megmenekül és ettől az egyetlen mondattól ő lesz az ász ő lesz a fedett pályás bajnok”
A Vita nuova a Házimurik folytatása. Annak az önéletrajzi trilógiának a második kötete, amelyben Hrabal a feleségét teszi meg narrátornak, Eliąka mesél. Házasságuk, új életük kezdeti éveit élik. Ebben az 1955-től 1962-ig tartó időszakban az író még nem publikál, az író csak felkészül: hulladékpapír-bálázóként, majd színházi kulisszatologatóként – és mindvégig következetes kocsmalátogatóként, művészbarátai körében gyűjti az élményeket és szerzi a tapasztalatot. Következetesen mindig valahol másutt…
Hrabal most is a legszemélyesebb dolgairól beszél. Arról, hogy miként válik éppen ezekben a nehéz években íróvá; hogy hogyan küzd meg – elsősorban önmagával, a saját kishitűségével, szorongásaival – az áhított célért, hogy „ász”, „fedett pályás sampion és világbajnok” lehessen az irodalomban.

ISBN

9789634059110

Kiadás éve

2018

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

400

Szerző

Bohumil Hrabal

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Vita nuova” értékelése elsőként