Az első szerelemről, az első tudatos traumákról, arról, ahogyan egy kislány elhagyja a gyermekkor biztonságos világát.
Azt nem tudnám olyan precízen megfogalmazni, hogy kinek ajánlom a könyvet, majdhogynem bárkinek. Azt már inkább el tudom mondani, hogy miért olvassa el bárki is. Én úgy érzem, hogy rég olvastam ilyen jót – bár azt azért hozzá kell tennem, hogy rég olvastam regényt. Ez a történet teljesen beszippantott, néztem pár ajánlót, de a kritikákat szándékosan nem olvastam el.
Ami nagyon megmaradt, hogy valaki azt a kérdést boncolgatta: honnan tudja az író, hogy mit érez egy tizenegyéves kislány? Annyira erősek ebben a könyvben az érzések, hogy rám is teljesen átragadt: nemcsak ő érezte, hanem én is. Ez a része nagyon intenzív volt. De szerintem nemcsak egy tizenegyéves kislány érezhet ilyeneket, hanem bárki.
Egyszerre volt nagyon személyes, nagyon Verás, amit leírt, és nagyon általános is, például, annál a résznél, amikor szerelembe esik. S tényleg az az első szerelem, annyira életszerű. Nem az a rózsaszín nyálas, hanem az az izgalom, az a különlegesség érzés, hogy valami történik, és nem is tudod beazonosítani, hogy mi; valami olyan izgalmas: még egy kicsit hadd találkozzak vele, még egy kicsit hadd legyek vele, akkor is, ha otthon bajba kerülök.
A gyerek sem csak úgy él bele a világba
És az az érdekes, hogy nagyon tudatos. Azt gondolnád, hogy egy gyerek csak úgy él bele a világba, s azt sem fogja fel, hogy mi történik vele vagy nem is gondolkodik rajta, de ez a kislány igen. S ilyen szempontból kicsit magamra is emlékeztetett: nekem vannak olyan emlékeim, amikor gondolkodom dolgokon. Ő jelen is van, megéli, és ugyanakkor reflektál is rá, olyanokat mond, mikor hozzáér a fiú vagy éppen az édesanyjához bújik, hogy ez olyan jó, forró.
A regény néhány hónapot ölel fel Vera életéből. Nagyon izgalmas: egy hamarosan tizenegyéves kislányról szól, akinek hirtelen elkezd megváltozni az élete. Vera egyrészt élvezi ezt, például, amikor szerelmes lesz, de többször elmondja, hogy ő azért még nem felnőtt, még nem akarja. Közben a családjában is sok minden változik – nem akarok titkokat elárulni, de titkok vannak.
Én igazából úgy fejeztem be a könyvet, hogy még mindig vannak előttem titkok. Nem tudom, hogy azért-e, mert annyira mohón olvastam, hogy nem vettem mindent észre, vagy szándékosan hagyott az író benne rejtélyeket. Verának van egy tökéletes világa, amikor együtt van a szüleivel, s ez kezd fokozatosan megrepedni, nem is biztos, hogy minden úgy van, ahogy ezt eddig hitte.Gondolkodjunk az érzéseinken.
Nagyon tetszik a könyv nyelvezete, vannak ilyen sajátos szavai Verának, például a szorongást ő szomorú izgulásnak nevezi, ő hallotta, hogy azt szorongásnak hívják, de az szerinte nem olyan jó szó. Ő nem szereti ezt az érzést, de felismeri, ahogy csomó más érzést is, s mi felnőttként nem biztos, hogy ilyen jól megfigyeljük az érzéseinket – ilyen szempontból tanít a könyv, és tanít ez a kislány. Ez a felnövés folyamata sok szinten jelen van, érzelmeiben, de a nyelvben is. Vannak naiv és teljesen logikus eszmefuttatásai, például, amikor nem érti, hogy miért tanították meg a szülei őt bemutatkozni, hogyha úgyse szabad idegenekkel szóba állni.
Az anya melege
Most lehet, hogy pont amiatt, hogy babát várok, de nekem nagyon hangsúlyos volt az, ahogyan ragaszkodik az anyukájához, hogy mennyire szoros egységet képeznek ők ketten. Sokszor elmondja, hogy mama tudja, mit kell csinálni, vagy éppen mire gondol. Az is látszik, hogy egy ekkora gyereknek is mennyire szüksége van a közelségre: egyrészt kamaszodik, de mégis ott kell, hogy legyen az a stabil háttér. Éppen ezért tudom ajánlani a szülőknek is, de a kamaszoknak is.
Verának van egy Sári nevű barátnője, aki által betekintést nyer abba is, hogy nem minden viszony egyforma. Vera és az anyukája kapcsolata, hát, nem mondom, hogy a mennyország, de mondjuk az a béke, a lehető legjobb állapot, míg Sári és anyukája kapcsolata nem ilyen. De az is meg van mutatva ebben a kapcsolatban, hogy a gyerekek mennyire mintakövetőek. A Sári anyukája színésznő és Sári is színésznő akar lenni, és úgy is viselkedik, még akkor is, ha Sári pocsék színésznő. Ez is érdekes, ahogyan egymást látják. Vera benne van abban a barátságban, de képes kívülről is látni, hogy például Sári adott helyzetben nem viselkedett szépen.
Nem szabad legyinteni
Az is érdekes, hogy milyen belső mércéje van Verának, amikor az események hatására, vagy a változások miatt belemegy csínytevésekbe vagy hazugságokba, és már nem éppen olyan jó kislány az iskolában, intőt kap, de mégis érzi, hogy nem attól rossz, hogy ilyesmiket elkövet, van egy nagyon helyes lelkiismerete neki. Felismeri, ha irigy, és tudja, hogy az rossz, felismeri a gonoszságot és tudja, hogy az nem jó. Ezt el is mondja, ahogy azt is, hogy ha egyszer kibukkan valahonnan, akkor egyre több lesz.
A felnőtteknek arra is jó ez a könyv, hogy talán komolyabban veszik ezután a gyereküket, és nem csak legyintenek – mert nem szabad legyinteni.
És ameddig azon gondolkozol, hogy megvásárold-e vagy sem, akkor nézd meg a Könyves Magazin kisfilmjét.