Lila csík, fehér csík

45,00lei

Nyúlnának Törő után, de nem érik elMelyik az a fa Zalacsánynál, megtalálnád?Tudod, ki találta ki azt, hogy Táncolj, Törő? Mikor hallottad meg először?Milyen volt először belépni 74-ben az újpesti öltözőbe?\n

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ezeket nem kérdezem meg többek között, nézek magam elé, próbálom értelmezni a szituációt, nincs igazán mit mondanom egy halk, kócosra sikerült hellón kívül, sms-t írok a valakimnek, jöjjön, ha tud, itt ül velem, aki után szaladt egyszer, a magyar lélek, a magyar tehetség és a magyar sors csodálatosan szomorú szimbóluma, a tragédiák mögötti öröm és az öröm mögötti fájdalmak leghitelesebb megszemélyesítője, ilyesmit nem írok le persze, szükségtelen és felesleges, a bánat szívdobbantó ereje enélkül is működteti a kivételes pillanatokat, jó adag üresség van bennem, sőt némi furcsa csalódottság, amolyan vereségféle, nem úsztam meg, mégis egymás mellé kerültünk, mennyire nem akartam pedig, igaz, főként régebben volt jelentősége, most már majdnem mindegy, gyerekkoromban féltettem magam a csalódástól, ma már nem történhet semmi baj, itt ül mellettem a hajszálon múlás, a félig üres telepohár, sok régi önsajnálatom katalizátora.

ISBN

9789630799850

Kiadás éve

2015

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

232

Szerző

Egressy Zoltán

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Lila csík, fehér csík” értékelése elsőként