A testidomár

Mentor, 2020

35,00lei

Különös meglátása lehet egy elmeorvosnak a világról és az ebben cikázó jelenségekről – legyenek ezek természeti vagy az ember természetéből fakadó jelenségek – főleg, ha ezeket a víziókat elbeszélések, novellák formájában le is tudja papírra vetíteni.

A termék megvásárlásával 3 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

hogy miként sétál át vagy bele ebbe a partba az ember, miként éli ezt meg és milyen lábnyomot hagy maga után. Hiszen gondoljunk csak bele, hány meg hány nyomot követünk bele sem gondolva abba, hogy a mienk lehet a századik, az ezredik vagy éppen az utolsó, és megriadunk, ha arra gondolunk, hogy az a hely, ahol éppen járunk, az valaha – nem is olyan régen még – az óceán feneke volt. Ezek a novellák mind ebből az élményből születtek, s azon a keskeny és homokos mezsgyén játszódnak, ami hol a földé, hol a vízé: a mindig változékony, az épben is sérült és a betegben is ép emberi elme partvonalán. Ezen a sávon közlekednek a kötet szereplői is. Mindeniknek megvan a saját kis története, amelyek egy másik dimenzióba repítik az olvasót még akkor is, ha úgy véli, ismeri ezeket az embereket, hallott már róluk, látta már őket valahol.

ISBN

9786068861449

Kiadás éve

2020

Kiadó

Mentor

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

136

Szerző

Szakács Réka

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A testidomár” értékelése elsőként