Ennél életigenlőbb könyvet még nem olvastam

Az olaszoknak hiszek, mert jártamban-keltemben Olaszországban mindenhol olvastak az emberek, még a hajléktalanoknak is könyv volt a kezükben.

…

Az olvasás utazás – mondjuk, miközben arra gondolunk, hogy kinyitunk egy könyvet, és azonnal egy másik világban találjuk magunkat. Pál Júlia ezzel egy kicsit másképp van: leginkább azokhoz a helyekhez köti olvasásélményeit, ahonnan tapasztalatokat is tudott gyűjteni.

Valerie Perrin Másodvirágzása kapcsán beszélgettünk utazásról és történetmesélésről, Júlia néni – akit lassan harminc éve így ismerek – gyermekkora óta borító, illetve az író nevének csengése alapján választ olvasnivalót. Szerencsésnek érzi magát, hiszen már kisgyermekként két nagy, családi könyvtárba is beszabadították, ahonnan kedvére válogathatott.

A Másodvirágzással is így találtak egymásra, a könyvesboltban.

A franciáknak és az olaszoknak is tetszett, neked is fog

„Mivel nem volt szemüveg nálam, a fülszöveget – ami megjegyzem nagyon spoileres – sem nagyon tudtam elolvasni, de Levente mondta, hogy nagyon szeretik, megvehetem nyugodtan” – így lepte meg magát Karácsonyra.

Hazaérve a szemüveg is előkerült, és akkor érte az igazi meglepetés: „mivel eredetiben szeretek olvasni – azokon a nyelveken, amiken értek is – rákerestem az eredeti kiadásra és láttam, hogy a könyv címe Changer l’eau des fleurs, ami azt jelenti, hogy cseréld ki a virágon a vizet, ami egyáltalán nem azt jelenti, amit a magyar cím sugall. Akkor utánajártam kicsit a történetnek, és most hangoskönyvben francia nyelven is megvettem, most éppen azt hallgatom. Az sincs megjelölve, hogy a fejezeteket bevezető idézetek sanzonokból és versekből kivett részletek.”

A cselekmény két helyszínen játszódik, Burgundiában és Marseilleben – ez utóbbiban Júlia néninek is volt szerencséje kis időt eldönteni, így bizton állítja, hogy annak ellenére, hogy a magyar fordítást is nagyon jónak tartja „fűszerben a francia adja vissza azt a légkört”.

Az is meggyőző volt, hogy amikor utánanézett, hogy milyen nyelvekre fordították, milyen kritikákat kapott, megütötte a szemét, hogy 2020-as év könyve volt az olaszoknál és a franciáknál is.

„Az olaszoknak hiszek, mert jártamban-keltemben Olaszországban mindenhol olvastak az emberek, még a hajléktalanoknak is könyv volt a kezükben. A padokon olvasó emberek voltak, a legtöbb pad mellett volt egy kosár, ahova a kiolvasott könyvek be voltak téve – akár választhattam volna is. Tehát ha egy ilyen nemzetnek, mint az olasz, ez a könyv tetszett, akkor biztos, hogy bárki ízlésének megfelel.”

Annak ellenére, hogy ez a könyv látszólag a holtak világában játszódik – mivel a főszereplő egy temetőgondnok – egyáltalán nem morbid, sőt már az első pár oldalon humorral találkozunk. És annak ellenére, hogy a könyv már itt elmondja, hogy ennek a nőnek nem volt könnyű gyermekkora, egy élményt adó, életigenlő könyv.

„A legéletingenlőbb könyv, amit valaha olvastam.” Van benne szerelmi szál, nyomozás és történetek az emberi lélek rejtelmeiről, hiszen a főszereplő a sírokat látogató emberek történeteinek ismerője, nemcsak a sírokon levő virágokat gondozza, hanem az odalátogatók lelkét is.

„Amiért nem igazán voltam oda az az, hogy én nem szeretem az olyan könyveket, amik időben ide-oda cikáznak. S bár egy regényről van szó, olyan ez, amiből hármat is lehetne írni: szerintem három olyan cselekményszál van, ami külön-külön is megérne egy regényt. A könyv maga is egy súlyos könyv, a szó szoros értelmében is. Kezdetben a jobb csuklód szakad le, majd a vége felé haladva a bal” – osztja meg tapasztalatait nevetve.

„Én elsősorban azoknak ajánlanám, akinek van élettapasztalatuk. Fiatalok is nyilván elolvashatják és olvassák is el, mert ők is találhatnak benne üzenetet, de igazából a kicsi mindenfélét megélt embereknek ajánlom.”

A családi könyvtár és az olvasó nagypapa

Júlia néni kisgyermekkora óta folyamatosan olvas, ennek egyrészt a szülői példa volt az oka, másrészt lelkészgyerekként eléggé kiközösített volt. „A faluban általában nem szeretik, ha valaki más. És már a beszédem is más volt, hiszen a szüleim vásárhelyiek voltak, a faluban azt mondták, hogy urizálok, pedig hát úgy beszéltem, ahogy a szüleim, azt az ízes ő-zést nem tanultam meg, a mai napig is csak viccesen emlegetjük az öcséimmel. De nem igazán fogadtak be, és akkor ez egy olyan jó menekülés volt, hogy a könyvben volt egy világ, ahol én is valaki vagyok. Ezért gyermekkoromban rengeteget olvastam” – meséli.

Amikor az első könyvvel kapcsolatos emlékéről faggatom, felidézi az egyetelen egy könyvet, amit édesapja ajánlott, a legelsőt, a Robinson Crusoe-t – „az sem nekem való volt, 7-8 évesen, de elolvastam. Tetszett nagyon, de nem a főszereplő, hanem Péntek, és ahogy tanította beszélni. Otthon beszúrásos rendszerrel voltak a könyvek, ki, amit kiolvasott, letette oda ahol hely volt, onnan el lehetett venni, ezzel szemben Vásárhelyen, nagyapámnál írók és nagyság szerint voltak rendezve, ott nem igazán szabadott engedély nélkül válogatni. Viszont ő rengeteg könyvet ajánlott, ami nekem való volt. Nagyapám egy, az életemet nagyon meghatározó ember volt” – telik meg könnyel a szeme.

„És van egy díjnyertes novellám, ugyanis írok is, és annak A kékmesekönyv a címe, ezt neki ajánlottam, hiszen az összes mesekönyvemet tőle kaptam. És ő nagyon sokat egyengette az olvasói ízlésemet. A nyár fénypontja volt, amikor Vásárhelyen voltunk, és rendezgette a könyvtárat, és engedte, hogy én is rendezgessem” – emlékszik vissza.

Olvasás, nyelvtanulás és utazás

Júlia néni lassan harminc éve tanít angolt, manapság egy-egy csoportja könyv- és filmklubbként is felfogható, innen is inspirálódik. Épp látok egy Colleen Hoover könyvet az asztalon, amiről azt mondja hogy egy Másodvirágzás után éppen megfelelő. Könnyed, gyorsan megy és frissen tartja a mai fiatalok által használt angol nyelvet. „A friss szófordulatokat ki is jegyzetelem.”

Egyébként az angol mellett még francia, olasz, spanyol és román nyelven olvas. Magyarul leginkább csak magyar irodalmat, ha valamilyen általa nem ismert nyelvűt választ, akkor azt az előbb említett nyelvek valamelyikén teszi, hiszen egyben tanulásnak is szánja. És bár már hosszú ideje nem volt példa rá, hogy angol nyelven szótároznia kellett az Ahol a folyami rákok esetében a lápi élővilág megnevezéseinél előkerült a szótár is. „Zavart, hogy harminc éve tanítok angolt, és nem tudom ezeket a növényeket” – nevet. Egyébként egyszerre 5-6 könyv is nyitva van, és a hangulatától függően olvassa őket.

A nyelvtanulás mellett az utazásélményeket is összeköti a könyvekkel, például a blogszöveg gépelésének idején éppen Leon Urris nyomában rója Írország utcáit. „Nekem a könyvek összetartoznak az utazással és ezáltal a nyelvvel. S bár gyermekkoromban azt vehettem le a polcról, ami tetszett, azért nem tekinthetünk el amelett a tény mellett, hogy édesapám és nagyapám is református lelkészek, így elkerülhetetlen volt a találkozás Robert Graves könyveivel, s ennek köszönhetem olaszországi utazásaimat”.

Nehéz könyvgyűjtőnek lenni

Nem olcsó a könyv – ezt pillanatok alatt leszögezzük. „Régebb úgy volt könyv, hogy pult alatt. Mivel édesapámnak voltak ismeretségei a keresztúri könyvesboltban, mikor könyvek érkeztek, akkor szóltak neki és ilyen tíz-tizenötössével vásárolta a könyveket, amik éppen megjelentek. Akkoriban pult alatt elfogyott. Gondolom, hogy olcsóbb lehetett, mert kicsengetésemre rengeteg könyvet kaptam, hozzávetőlegesen kétszázat, sőt lexikonokat is, amik most horribilis áron kaphatók. Akkoriban simán megvásároltuk, most azért kell spórolni egy lexikonsorozatra. De ez olyan dolog, hogy az ember nem tudja otthagyni. Egy ruhásüzletben simán a ruhát, amit tetszett, otthagytam az ára miatt, de könyves üzletben a könyvet nem tudtam otthagyni. Aki olvas ígyis úgyis fog könyvet vásárolni, akármennyire drága lesz is.”

Azt is elmesélte, hogy nagyon szeret kölcsönadni is könyveket, amik általában ott is maradnak: „nem tudom nálad maradt-e könyvem” – kérdezi meg nevetve.

„Én, amikor bemegyek az Árnikába, és meglátom azt sok-sok könyvet, amit mind mind szeretnék, és közben egy-kettővel kell kijönnöm, őszintén mondom frusztrál, úgy érzem magam, mint egy gyerek az édességboltban, aki csak egy szem cukorkát választhat.”