Ilyenkor másnap egy kicsit zizi vagyok

bejegyzése| május 6, 2022| Nincs hozzászólás

Van, hogy egyetértek velük, van, hogy vitáznék, haragszom rájuk, sokszor jól megráznám, hogy hülye vagy.

Azt hiszem mindenkinek van valamiféle szuperereje – ezt mindig is sejtettem, de minél több nap telik el a születésem óta, annál több bizonyítékot gyűjtök feltevésem igazolására.

Judit néni szuperképessége például igencsak irigylésre méltó: mindenféle megerőltetés nélkül falja a könyveket.

„Valahogy egyben látom az egész sort és csak lefelé kell haladnom, de nem tudom hogyan csinálom, mindig így volt” – mesélte. Második osztályosan elolvasta az Egri csillagokat, amit a szülei jól ki is kérdeztek, hiszen még pedagógus szülei sem akarták elhinni.

Nagy hatással tud lenni egy gyermek életére, ha könyvek között nő fel, ha iskola előtt szabadon bóklászik a gazdagon pakolt könyvespolcok között, s véletlenszerűen válogathat. Akkoriban délutánonként járt iskolába, szülei dolgoztak, testvérei pedig kisebbek voltak, így örültek, ha olvas és nem velük foglalkozik. Ez volt az olvasás szabadsága.

Amit visszagondolva nem kellett volna olyan korán kézbe venni az Tolsztoj Anna Kareninája vagy a Dosztojevszkij könyvek, például a Bűn és bűnhődés. Azóta is rengeteg könyvet olvas, ebből néhány jelenlegi kedvencet hozott el. Visszaemlékezett, hogy az egyetemi évek alatt gyakran a vizsgák rovására ment, hogy engedett egy-egy történet csábításának, és tanulás helyett regényeket olvasott.

Mivel szereti a tudománytörténetet, ezért minden hasonló érdeklődésű embernek ajánlja a Feynman életrajzot, ezen kívül pedig Marie Kondo is a praktikus énjét ragadta míg, az Outlander a romantikusat – amit szívesen bevállal, hiszen azt tartja, hogy néha az embernek erre is szüksége van. Kisebbik lánya ajánlására választotta Timur Vermes Nézd, ki van itt című könyvét, ami szókimondó társadalomkritikája és gondolkodásra való ösztönzése miatt nyerte el a tetszését.

„Nagyon gyorsan olvasok. Nem tudom, hogyan csinálom, egy 400 oldalas könyv az élet mellett is maximum két nap.” Persze kertészkedési szezonban sokkal kevesebbet olvas, hiszen ilyenkor csak az esős napokban kap helyet a könyv.

„Sokszor bemegyek a könyvesboltba, szétnézek, és borító meg fülszöveg alapján döntök. Van, hogy tetszett a sorozat, és utána kíváncsi lettem a könyvre, ilyen élmény például az Outlander, s kiderült, hogy – mint a legtöbb esetben – a könyv sokkal jobb, mint a sorozat. Ha jó a könyv, akkor este leülök olvasni, és sokszor hajnalig tart, egyszerűen nem tudom letenni, ilyenkor másnap egy kicsit zizi vagyok”.

Kíváncsiskodtam, hogy a gyors olvasás mellett is filmszerűvé válnak-e a történetek, s mint kiderült, a szereplők, a különböző a karakterek és a világ is felépül.

„Van, hogy egyetértek velük, van, hogy vitáznék, haragszom rájuk, sokszor jól megráznám, hogy hülye vagy”.

Judit néni vigyáz a könyveire, és nagyon szereti sokszor újraolvasni őket, mert teljesen más nézőpontból látja. Például az Anna Karenina 15 évesen és most teljesen más, most már gyanakszik, szedett-e valamit Anna, és mindenképp elküldené pszichológushoz. Amit gyakran újraolvas, és úgy szívből mindenkinek ajánlja évente újraolvasásra az Milne Micimackója, és amit nagy csalódásként élt meg, az a Kis herceg szorongató világa.

Ami a legfontosabb Judit néninek, hogy az éppen olvasott könyv javítson a hangulatán, „de semmiképpen ne húzzon le. Általába megtalálom, amit egy könyvben keresek, ha éppen valami nem esik jól, félreteszem, majd előveszem. Amikor javítani szeretnék a közérzetemen, akkor nyúlok az ismerős könyvekhez, mert ott már tudom, hogy mire számítsak.”

 

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Szólj hozzá

Most a blogban

Ajánlók, pletykák, események