A bukfenc

99,00lei

Gazdag, örökmozgó körpanoráma A bukfenc, Arad, Budapest és Kolozsvár, ünnepségek és forradalmak, távozások és hazatérések. Pár sűrű és fordulatos évbe tömörítve az erdélyi magyarság Rozsdatemetője.

A termék megvásárlásával 7 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 1-2 munkanap

Hiába van közel a határ, amikor messze van az, amit keresünk. Vida Gábor családregénye térben és időben is a határon játszódik. Főszereplője, Tamándi Lőrinc, becenevén Lorenzo, a sorkatonaság után, 1988-ban tér haza szülővárosába, a magyar határ melletti kisvárosba, hogy folytassa rajzolói munkáját a gyárban. Lorenzo mellett megismerjük családját is: a mérnök apát, aki a leszázalékolása után mindent meg tud javítani otthon, a családot egyben tartó anyát, a kolozsvári bölcsészkarra készülő, verseket író nővérét és örökbe fogadott húgát is; mellettük feltűnik szerelme, a román Lavinia is, szekus apjával és orvos anyjával. És ott van még a kisváros megannyi lakója: magyarok, románok és még ki tudja, mifélék. Ami összeköti őket, az a kollektív tudás, az öntudatlan cinkos intelligencia, hogy miképpen lehet túlélni egy abszurd, mégis létező diktatúrát. Ami pedig elválasztja őket, az a rendszerváltás után beköszönő szabadság vagy annak reményteljes illúziója, ami gyorsan fakul.

ISBN

9789631447958

Kiadás éve

2026

Kiadó

Magvető Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

334

Szerző

Vida Gábor

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A bukfenc” értékelése elsőként