A dán regény aranykora

A dán irodalom a mai napig ritkán kerül be világirodalmi tájékozódásunk látószögébe. Azt is kevesen tudják, hogy a középkorban Dánia európai nagyhatalomnak számított, hiszen többek között még Angliát is huzamosabb ideig fennhatósága alatt tartotta. Később az ország fontos területeket vesztett, de pozíciói igazán csak a napóleoni háborúkat követően rendültek meg. A politikai jelentőségvesztés azonban paradox módon Dánia – szinte előzmények nélküli – kulturális felvirágzásának kezdetével esett egybe. A XIX. század első felében az egész kontinens megismerte többek között Sören Kierkegaard és Hans Christian Andersen nevét. Ezt az időszakot méltán tartják számon tehát a dán irodalom aranykoraként. A romantika elvirágzása persze távolról sem jelentette azt, hogy a dán literatúra újra visszasüllyedt volna a korábbi európai észrevétlenségbe. Éppen ellenkezőleg: az 1870-es évektől datálhatóan, a híres koppenhágai kritikus, Georg Brandes fellépésével egyidejűleg, mind szélesebb körben nyert teret az. un. modern áttörés mozgalma, amely egész Európában ismertté tette a skandináv prózát és drámát. Az északi régió irodalmi zászlóshajója értelemszerűen a dán maradt, amely olyan nagyságokkal ajándékozta meg korát, mint Jens Peter Jacobsen, Herman Bang vagy a későbbi Nobel-díjas Henrik Pontoppidan. Az elemzések gondolati vezérfonalát a romantikus költőszerep alakulástörténete adja, amelynek fogalmi holdudvarában a dán identitástudatot mélyen befolyásoló viking nosztalgia éppúgy vissza-visszatérő elem marad, mint az országba beáradó orientalizmus átütő erejű Aladdin-kultusza. Ez a kötet tehát azt az utat próbálja vázlatosan bemutatni, amelyet a dán irodalom közel egy évszázad alatt bejárt, lehetőség szerint figyelve az európai háttérösszefüggésekre is.