A fizika kultúrtörténete

159,00lei

A kezdetektől a huszadik század végéigA magyar természettudományos könyvkiadás talán legjelentősebb műve most először jelenik meg a legendás szerző által megalkotott teljességében.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Az izgalmas történetet a fontos mérföldköveket jelentő kísérletek, elméletek és bizonyítások könnyen érthető leírásán túl a fizikával sokszor szorosan összefonódva kibontakozó egyetemes bölcselet és művészet alkotásaiból választott szemelvények illusztrálják. A könyv tanúsága szerint egy-egy jelentős természettudományos felismerés ugyanakkora teljesítmény és a civilizáció ugyanolyan ünnepe, mint a kultúra vagy művészet bármely közismert, nevezetes alkotása. Mindkettő egy tőről, az emberi zsenialitásból fakad. A mű népszerűségét éppen az adja, hogy befogadásához nem kell túlzottan sok fizikai ismeret, így mindenki, aki a kultúra értékei iránt fogékony, értékes olvasmányként forgathatja.
A megújult könyvben használt színek az 1978-as első kiadás tipográfiáját idézik, míg az eddigi változatok külső megjelenését felváltó díszesebb, bordó borító az immár teljes tartalmat ünnepli és a szerző halálának tizedik évfordulója előtt tiszteleg.

ISBN

9789630591171

Kiadás éve

2012

Kiadó

Akadémiai Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

616

Szerző

Simonyi Károly

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A fizika kultúrtörténete” értékelése elsőként