A hangszeres magyar népzenéről

48,00lei

könyv + CD-mellékletA kiadvány a népzenei ismereteknek az ének-zene tanításba való integrálását segíti elő.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A szerző – az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és az Óbudai Népzenei Iskola tanára – maga is zenész, a Gajdos zenekar alapító tagja. ”Szakmailag és pedagógiailag egyaránt alapos, összefoglaló, áttekintő munka Okos Tibor könyve. Sokoldalúan járja körül a témát, arányosan adagolja az ismereteket, fényképeket. Így a tanuló és a felnőtt olvasó is komplett képet kap a hangszeres magyar népzenéről, annak különféle sajátosságairól, sőt szakszerű tanácsokat is népi hangszerek saját kezű készítéséhez. Minél nagyobb példányszámban való megjelentetését felettébb kívánatosnak tartom, sőt módot kellene találni arra is, hogy eljusson a határon túli magyar kisebbség zeneiskolásainak, ifjú hagyományápolóinak kezébe.” /Dr. Olsvai Imre, Életfa-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének nyug. tudományos főmunkatársa/

ISBN

9639412163

Kiadás éve

2004

Kiadó

Flaccus Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

148

Szerző

Okos Tibor

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A hangszeres magyar népzenéről” értékelése elsőként