AZ ŐSTOJÁSTÓL HÚSVÉTIG

Az ​első hímes tojás emlékem Portik nagyanyámhoz kötődik. Nagy élmény volt az újfajta ajándék, mert a mi protestáns húsvétjaink egyszínű, de mégis ünnepélyes tojásai mellett egy teljesen új formavilágba nyújtott bepillantást, ami már akkor nagy benyomást tett rám. A nekem szánt tojáson a nevem volt rajta, Irénke (akkor még csak ennyit is tudtam írni-olvasni) és egy ekevas. Az iniciálém hóvirággal volt összehozva, az utolsó betű pedig egy ötszirmú csipkerózsával egészült ki. Sokszor eltöprengtem azóta, hogy bizonyára nem is sejtette nagyanyám, hogy a feledéstől begyepesedett ősi ismerettárunkban a kutatás ekevasával fogok barázdákat vágni. Vagy mégis? Sokan, sok mindent írtak már a tojásról. Van köztük példaértékű és van megmosolyogtató is. Mégis úgy érzem, hogy több évtizedes tépelődés után a magam észrevételeivel előállhatok, sőt tartozom, nem elvinni magammal. Kutatásaimat az a csodálat táplálja, hogy az ember – bár hihetetlennek tűnik, de bizonyítottan – 65 000 éve a tojás bűvkörében (is) él. A világot Őstojásból származtatja, jeleket, jelzéseket, jelképeket írt és ír a tojás nem- euklideszi geometriát megidéző felületére. Aligha van még kultuszában ilyen nagy múltú, mondandójában ennyire időtálló, örök reneszánszában újra és újra megnyerő jelkép, mint a tojás. Eleddig, a keresztyén húsvét az utolsó nagy lehetőség, amiben a tojás végérvényesen kiteljesedhet a maga ősi jelentéstartamában. Ennek járhat végére az, aki velem tart e könyv lapjain.