A harcos – Életrajz és lélekrajz

56,00lei

Dr. Csernus Imrét nem kell bemutatni senkinek – mégis csak kevesen ismerik igazán. Az egész ország találkozott már vele a televízió képernyőjén, hallgatta előadásait, vagy olvasta könyveit.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A határozott módszerekkel dolgozó pszichiáter ugyanolyan bevállalós és szigorú, ha a saját belső békéjéért kell harcolnia? Milyen kemény lelki munka állhat a kacskaringós, szellemi és érzelmi akadályokkal teli életút mögött, amelyet bejárt?
A harcos című könyvben olyan őszintén vall önmagáról, a személyiségéről, a gondolatairól, az életét és a munkáját meghatározó értékekről, mint korábban még soha. Ebben az élet- és lélekrajzban nyíltan beszél drogos múltjáról, a szüleihez fűződő viszonyáról, párkapcsolati kudarcairól és sikereiről, az emberhez méltó életről és a halálról vallott felfogásáról. Megtudhatjuk, hogyan alakult ki híres módszere, miért döntött úgy, hogy az egészségügyben eltöltött huszonöt év után abbahagyja a rendelést, és helyette inkább előadásokon igyekszik átadni az embereknek mindazt, ami az arcukra csalhatja az igazi, boldog mosolyt. Kiderül, szerinte mit jelent szívből élni, szívvel élni. Szó esik örömteli és fájdalmas élményekről, és arról a szenvedélyről is, amely ma kitölti a napjait: a vendéglátásról. Megismerkedhetünk élete új helyszíneivel: az egri Almagyar Érseki Szőlőbirtokkal és borterasszal, a Depresso kávéházzal. Végül a noszvaji gasztrokulturális hellyel, a Csendülővel, ahol a lélek elcsendesedhet, a test és a szellem pedig felfrissül. A kötetből tehát az is kiderül, milyen harcok vezetnek az ember igazi békéjéhez.

ISBN

9789634750772

Kiadás éve

2018

Kiadó

Jaffa Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

296

Szerző

Dr. Csernus Imre

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A harcos – Életrajz és lélekrajz” értékelése elsőként