A harmadik híd

52,00lei

A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdetét a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság. És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem. Persze. De a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha. Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó. (Darvasi László))

ISBN

9789631431667

Kiadás éve

2014

Kiadó

Magvető Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

352

Szerző

Szilasi László

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A harmadik híd” értékelése elsőként