A könyvtolvaj

45,00lei

Markus Zusak A könyvtolvaj című regénye 2005-ben jelent meg, és rögtön az egész világon bestseller lett. Több mint tíz évig szerepelt a The New York Times bestsellerlistáján, és már negyvenkét nyelvre fordították le. A történet 1939-ben a náci Németországban játszódik, mikor a Halál, bár sohasem volt még ennyi dolga, elmesél egy történetet egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek. Liesel imád olvasni, ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve mégis az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki… Ám egyszer csak hullani kezdenek a bombák…

A termék megvásárlásával 3 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Az 1975-ben Sydney-ben született Zusak bevándorló német és osztrák szülők negyedik gyermeke. Az üzenet című negyedik regényével került fel igazán a szépirodalom nemzetközi térképére. A világsiker mellett Zusak megkapta az Amerikai Könyvtári Szövetség nagydíját is, 2013-ban pedig bemutatták A könyvtolvaj-ból készült filmet Brian Percival rendezésében. Clay hídja című regényét az Amazon, az Entertainment Weekly és a The Wall Street Journal is azonnal az év könyvei közé válogatta. Zusakot megható, elgondolkodtató és felejthetetlen könyvei teszik már most igazi klasszikussá.

ISBN

9789635046058

Kiadás éve

2024

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

521

Szerző

Markus Zusak

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A könyvtolvaj” értékelése elsőként