A leghihetetlenebb Barca-történetek

99,00lei

A könyvben szereplő több száz rövid sztori a gránátvörös-kékek leghihetetlenebb momentumait mutatja be.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Més que un club – több mint egy klub. Ezt a szlogent sehol a világon nem kell „megmagyarázni” a szurkolóknak, egyértelmű, hogy a Barçára vonatkozik. De abból a sok különleges történetből, amelyet magában rejt, vajon hányat ismernek?
Tudják, hogy az 1943-as El Clásico után kezdődött el igazán a rivalizálás a Barcelona és a Real Madrid között? Talán már az is a történelem homályába vész, hogy Kubala csak úgy ment bele a szerződtetésébe, ha a csapat edzője a sógora lesz. Hogyan élték meg a játékostársak a gólkirály Quini elrablását, és milyen szeszélyei voltak Cruyffnak? Kiderül, mi kell egy jó elnökválasztási kampányhoz, és az is, hogy a vezetőség tényleg bosszúból rúgta-e ki a keret szinte valamennyi játékosát egy nyári szünet alatt. Mi vezetett ahhoz, hogy Ronaldinho számára fontosabb lett az éjszakai élet a labdarúgásnál? Választ kaphatunk szövevényes átigazolási ügyekre, mint Neymaré vagy Luis Suárezé, sőt arra is, hogy Guardiola miért festményként látta a futballt. Mennyi esélye volt annak, hogy a klubrekorder Messi egy olyan babát fürdet meg, aki Yamal néven később a nyomába érhet?

ISBN

9786155901324

Kiadás éve

2025

Kiadó

Inverz Media Kft

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

271

Szerző

Dénes Tamás

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A leghihetetlenebb Barca-történetek” értékelése elsőként