A megismerés vége

98,00lei

. Amellett érvelek, hogy az ember belső világának megértéséhez egyszerre több kulcsot kell használnunk.

A termék megvásárlásával 7 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Hitem szerint a világnak sosem lesz vége. Így a világ megismerésének sem. A provokatív címadást világunk és a szerző élethelyzete indokolta. Az egy éve tartó járványhelyzet, az ingadozó, de azért többnyire bezártságokat eredményező karanténhelyzetek, az, hogy éppen a karantén közepén lettem 75 éves, elgondolkoztatott azon, hogy van-e még tudományos mondandóm a pálya vége felé közeledve. Nem az esetleg belém fulladó szó fenyegetése, hanem a karanténhelyzetben még csak felerősödő állandó rendrakási kényszerem vezetett oda, hogy az íróasztalfiókban is rendet rakjak, s még egy “végsőnek szánt” gyűjteményes kötettel lépjek az olvasók elé.
Fél évszázada foglalkozom a megismerés pszichológiájával, elsősorban a gondolkodás és a nyelv elemzésével és annak történetével. 50 év alatt természetesen a fogalmi és a történeti érdeklődés sokszor kapcsolódott össze. Már csak azért is, mert ami 30-40 éve még az akkori jelen volt, az mára történetté vált. A kötet visszatérő szervező elve, hogy a gondolkodás vizsgálatának keretei s a közelmúlt tudománytörténetének az elemzése egyben a jelenre adott, néha akár spekulatív reakciók megfogalmazását is segíti. A modern pszichológia kereteit illetően elkötelezettségeim nem változtak. Amellett érvelek, hogy az ember belső világának megértéséhez egyszerre több kulcsot kell használnunk. A viselkedés- és élményszerveződés elemzéséből indulok ki, s ezt párhuzamosan értelmezem a biológiai evolúció, az idegrendszeri működések és a kultúra keretében.
Pléh Csaba

ISBN

9789635561575

Kiadás éve

2021

Kiadó

Gondolat Kiadói Kör

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

568

Szerző

Pléh Csaba

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A megismerés vége” értékelése elsőként

Most a blogban

Ajánlók, pletykák, események