A mennyei prófécia

59,00lei

Itt az idő, hogy felismerd a véletlenekben rejlő lehetőségeket!Spirituális utazásra hív ez a könyv, amely első megjelenésekor 165 héten át szerepelt a The New York Times sikerlistáján.

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

A perui őserdő mélyén, az ősi romok alól több ezer éves kézirat kerül elő: a különös próféciák az egész emberiség történetére kihatnak. A Kézirat azonnal felkelti a tudományos világ és a kalandorok érdeklődését. A hivatalos körök – köztük a katolikus egyház vezetői – mindent elkövetnek, hogy a Kézirat ne kerüljön nyilvánosságra. A férfi teljesen gyanútlanul kerül az események középpontjába, de rövid időn belül kulcsszerepet kap a hiányzó, Kilencedik Felismerés felkutatásában. Utazása közben az Andok csúcsain rejtőző templomromoktól eljut egészen a szegény kisvárásokig, és csodálatos módon mindig megtalálja azt, aki hajlandó segíteni rajta akkor is, amikor fegyveres üldözői elől menekül.
James Redfield regénye megjelenése óta sokak életét megváltoztatta, és a mai napig beszélgetések és viták tárgyát képezik a benne olvasottak.

ISBN

9786155783494

Kiadás éve

2019

Kiadó

Partvonal Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

304

Szerző

James Redfield

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A mennyei prófécia” értékelése elsőként