A Szépség istennői Hamvas Béla a női eszményről, a női nemről, nőkről, szerelemről

55,00lei

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Különös és nehéz feladat áttekinteni egy életművet abból a szempontból, hogy az író miként vélekedik a nőkről, a női eszményképről, a szerelemről és hogyan ír róluk. Ugyanakkor mégis izgalmas kihívás, hiszen nem lehet nem észrevenni, hogy a nők lépten-nyomon felbukkannak Hamvas írásaiban. Hol metafizikai magasságokba emeli a női nemet, hol csábító, szánalmas és egyszerre titokzatos érzéki lényekként mutatja be őket. Kötetünkben Hamvas Béla e témakörből származó írásaiból és második felesége, szellemi társa, Kemény Katalin, kettejük kapcsolatára vonatkozó írásaiból válogattunk. A könyv érdekessége, hogy egyes Hamvas és Kemény Katalin szövegeket QR-kód segítségével meg is hallgathatja az olvasó, Fekete Ernő és Fullajtár Andrea színművészek tolmácsolásában. A kötet mellékleteként pedig elolvashatják Kemény Katalin átfogó tanulmányát is, amelyet férje, Hamvas Béla munkásságáról írt 1977-ben, Élet és életmű címmel.
A Szépség istennői című válogatásunkban Hamvas Béla a nőkről, a női nemről, a női eszményről és a szerelemről írott gondolataiból nyújtunk széleskörű válogatást, valamint feleségével, Kemény Katalinnal való kapcsolatának egyes dokumentumai és Kemény Katalin Hamvasról írott nagyívű tanulmánya (Élet és életmű) is szerepelnek a könyvben. QR-kód formájában színészek tolmácsolásában hallgathatunk részleteket a hamvasi és a Kemény Katalin által írott esszékből, versekből, levelekből.

ISBN

9786156416032

Kiadás éve

2022

Kiadó

MEDIO Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

126

Szerző

Hamvas Béla

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A Szépség istennői Hamvas Béla a női eszményről, a női nemről, nőkről, szerelemről” értékelése elsőként

Most a blogban

Ajánlók, pletykák, események