A szilmarilok

75,00lei

A Gyűrűk Urának rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel – ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A három szilmaril Feanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által – s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe. A harmadik rész, az „Akallabêth” pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé. A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urában, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.

ISBN

9789630792936

Kiadás éve

2013

Kiadó

Európa Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

535

Szerző

J. R. R. Tolkien

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A szilmarilok” értékelése elsőként