A vágyak útja

Teréznek nincs maradása: a nyugati, szabad világgal kapcsolatban sincsenek illúziói, de a béklyókba szorított magyar létet már képtelen elviselni – a család pedig őt követve kel útra.
A hetvenes évek disszidenseire természetesen nem húzható rá az ezernyi felhanggal terhelt ”migráns” fogalma, ám a helyzet részben mégis azonos: ahol lehetetlenné vált a méltósággal élhető élet, onnan menekülni kell. Az érkezési oldalon pedig rendszerint nem a mesék eldorádója, csak bizonytalanság, megaláztatás és kiszolgáltatottság várja a menekülőket, miközben a hidak mögöttük már mind felégtek.
A kisfiú, a nagylány, az anya és az apa: mind a négyen másként látják viszontagságos vándorújukat, némelyikük élete megrendül, mindannyiuké örökre megváltozik.
Üldözött, menekült, disszidens, migráns: az elnevezések és a körülmények koronként változhatnak, de a nagy emberi tapasztalás mindig azonos marad.
Abban a korban szülőként vagy gyermekként talán a mi történetünk is lehetett volna ez. Itt és most már csak mese, távolodó történelem és tanulságos elbeszélés…
”Azt hiszitek, jobb világot találtok majd ott? Ott is a pénz dönt el mindent, ugyanaz a pénz, mint itt, a szeretet és a pénz kizárja egymást. Nekünk legalább annyi vigaszunk van, hogy a háború után harapófogóval tépték ki a lelkünket. Nyugaton önként adták oda, ez a különbség…”