Egy barátság története

63,00lei

\”Sokkal, de sokkal érdekesebb és megindítóbb az, kik vagyunk valójában, annál, hogy kiknek szeretnénk mindenáron látszani.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Tizenhárom évvel később Beatrice világsztár, több millióan követik a közösségi médiában. Elisa egyedülálló anya, akit nagyon megvisel, hogy szétváltak útjaik. Az írás segítségével próbálja feldolgozni és megérteni a barátságukat, mert hisz benne, hogy csak a szavak adhatják vissza a világ előtt gondosan eltitkolt, de csendben magunkban hordozott történeteink bonyolultságát.
Silvia Avallone az Acélból már ismert karcos, kritikus hangján szólal meg ez a történet, mely arra biztat, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: ”Az életnek ahhoz, hogy létezzen, tényleg szüksége van arra, hogy elmeséljék?”
Silvia Avallone olasz költő és író 1984-ben született Biellában. A Bolognai Egyetem filozófia szakán doktorált. Acél című első regénye 2010-ben jelent meg, a Strega-díj zsűritagjaitól a második legtöbb szavazatot kapta; 22 nyelvre lefordították, Stefano Mordini rendezésében film is készült belőle. Silvia Avallone jelenleg Bolognában él.

ISBN

9789633557358

Kiadás éve

2021

Kiadó

Park Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

526

Szerző

Silvia Avallone

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Egy barátság története” értékelése elsőként