A Varjúkirály – Nyugati történetek

52,00lei

Jászberényi Sándor második, A lélek legszebb éjszakája című könyvével nem csak a Libri irodalmi díjat nyerte el, de egyben kiérdemelte, hogy az olvasóközönség a magyar Hemingwayként tartsa számon.

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

De az igazi frontvonalak, ahogy a korábbi, keleti történetekben, úgy most sem a sivatagban, kopár fennsíkokon, szétbombázott városokban húzódnak és nem két hadsereg áll egymással szemben. A harc most is a szereplők lelkéért folyik, értük harcol a jó és a rossz, vagy ha úgy tetszik, Isten és Sátán vagy éppen Varjúkirály.
Kötter Tamás
Jászberényi Sándor 1980-ban született Sopronban. Az ELTE-n hallgatott magyart, művelődésszervezést, arabot, filozófiát és esztétikát, magyar-művelődésszervező szakon szerzett diplomát. 2006-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal Egyiptomban él. Többek között tudósított a darfúri konfliktusról, a jemeni szeparatista mozgalmakról, a 2009-es Öntött ólom hadműveletről a Gázai Övezetben, a nigériai lepra- és tuberkulózis járványról, a 2011-es egyiptomi forradalomról és a líbiai polgárháborúról. A Kalligramnál két könyve jelent meg: Az ördög egy fekete kutya és más történetek (2013). A lélek legszebb éjszakája (2017)
Már az első Jászberényi novelláskötet, Az ördög egy fekete kutya komoly nemzetközi karriert futott be. Megjelent az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Indiában, Franciaországban, Szerbiában. A szerzőt Kirkus- és Pen díjra jelölték érte. Jászberényi második, A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetével elnyerte a Libri szakmai díjat, a könyv szintén megjelent az Egyesült Államokban és Indiában, jelenleg készül a francia, urdu és német fordítása. A szerzőről kritikusai úgy fogalmaznak, hogy a legkevésbé sem folytatja a magyar vagy a közép-európai prózahagyományt, radikálisan kilóg a magyar szépírók sorából. Tibor Fischer erről a Guardianban azt írta: ”Jászberényi a magyar irodalom kontextusában egy veszélyes eretnek, egy ólmosbotot lóbáló vadállat.”

ISBN

9789634681809

Kiadás éve

2020

Kiadó

Pesti Kalligram Kft.

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

320

Szerző

Jászberényi Sándor

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A Varjúkirály – Nyugati történetek” értékelése elsőként