Áprily Lajos versei

Gyerekkorától éltető eleme volt az ezerarcú, szüntelenül alakot cserélő, gyönyörűen, hatalmasan áradó természet. Sokunknak emlékezetében élnek madárdal-lüktetésű dalai, édesen, fájdalmasan ragyogó, babonás sejtelmektől terhes képei, Áprily Lajos hegyei-völgyei, erdei, vizei, bokrai, virágai, tarka madarai. Személyes ismerős volt valamennyi. És a párás, színes rajz mögött megérezzük „a végtelenség fenyves-illatát”, a változóban az örökkévalót, azt a pillanatot, mikor „a ragadozó idő áll, mint az ölyv a levegőben”. És menedék is a természet, az erdélyi vagy a visegrádi táj: segít elviselni a zaklatott korok, a szorongató világ, a testi romlás megpróbáltatásait.