Arkhai

A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és az iszlám misztika (szúfi), a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz) kapott helyet. A negyedik kötetben a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel.
Arkhai görögül annyit jelent, mint kezdetek. Az alexandriai görögségben szélesebb értelmet nyert, és a szóval általában a héber szefirát fordították. Később az őskori orfikus misztériumnyelv hatása alatt a jelentés állandósult. Ez az értelem került át a középkori latinba, később a humanisták és a filozófusok nyelvébe mint a görög szó megfelelője: a latin pricipium. Jelentése az, hogy kezdet, alap, bázis, ősnyelv, őskép, ősforma, minden, ami forrásszerű: a hierarchiák, vagyis a szefirák közös megjelölése, de a hierarchiák közül egy sajátos is, mint a kezdetek urai, ugyanakkor egy a túlvilág birodalmai közül. Pál leveleiben is ilyen értelemben használatos; néha annyit is jelent, mint a latin patres, vagy a szanszkrit pitri, vagyis jelenti az ősöket és az atyákat. Ilyen értelemben princípiumot, vagy princeps-t is használtak. A szó azért került a könyv elé, mert e tanulmányok témája az értelmek egész gazdagságában az, hogy
arkhai.