Az erőszak kora – Fejezetek a tömegember lélektanából

69,00lei

Az erőszak kora – Fejezetek a tömegember lélektanából

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Mára a velejéig romlott, önző, önmaga jövőjét elprédáló átlag alatti ember jutott hatalomra úgy, hogy közben elvesztette életének az alapjait. Már nem találja azt a kapaszkodót sem, amelyet egykor „Isten” és a „szellem” jelentett. Ezeket az értékeket régen kiiktatta az életéből, a keletkezett űrt pedig felszínes politikai szólamokkal töltötte be. A politika ma a hit, a vallás, az irányjelző, a többségnek csak a politika számít, politikai szemüvegen keresztül lát és ítél meg mindent. Ha valami nem fér bele ebbe a politikai keretbe, azt üldözni kezdik, mint az eretnekinek tartott gondolatokat a középkorban. És úgy tűnik, a végső győzelem már nincs messze: hamarosan szentesíteni lehet az egyéniség teljes eltörlését, diadalt ülhet az átlagosság, az egyformaság, a közhely, a gondolatnélküliség, a közönségesség, a szürkeség kultusza. Több neves filozófus jövendölése hátborzongató pontossággal láttatja velünk az elkerülhetetlen végzetet. De vajon van-e bármilyen „csodaszer” ennek a kivédésére? Vajon el tudjuk-e kerülni a csőcselék uralmát, ha ráébredünk a szellem hatalmára? Ezeket a sokakat nyomasztó kérdéseket tárja fel történelmi tablóba helyezve a fiatalon elhunyt XX. századi kiválóság, Szécsy János (1919–1956), aki Az erőszak kora című művével olyan nyugat-európai pszichológusok, filozófusok munkáinak magasságába emelkedett, mint például Le Bon, Spengler vagy Ortega, jelenkorunkban pedig Mattias Desmet.

ISBN

9786155374838

Kiadás éve

2023

Kiadó

Kárpátia Stúdió

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

264

Szerző

Szécsy János

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Az erőszak kora – Fejezetek a tömegember lélektanából” értékelése elsőként