Bébi vagy az első szerelem – A nővér

59,00lei

„Legerősebben erre emlékszem vissza: erre a mámorra, ami elfogott lassan. Hogy beszélhetek. Senki nem látja az arcomat. Mindent elmondhatok. Ismeretlen, félig elfeledett szavak, fogalmak, nevek jutottak az eszembe. Mint aki börtönből jön, ahol egy életen át hallgatott. S berúg attól, hogy beszélhet. S valaki hallgatja. Soha nem tudtam, hogy ilyen csodálatos dolog a beszéd.” (Bébi vagy az első szerelem)
„A tudós az idegbaj egyik megnyilvánulásának véli a szerelmet, egyfajta heveny idegrohamnak, amely lezajlik; az irodalom minden korban más és más értelmet ad ez indulatnak, megnemesíti, az ember legfelsőbb vagy legalacsonyabb rangú érzelmi megnyilvánulásának minősíti. De mi a valóság?” (A nővér)

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

„Eltévelyedett hősökkel, eltévelyedett párokkal találkozhatunk. De hát amúgy is a középszertől való rettegés uralja a két regényvilág hangulatát. Valaki legyél, valami legyél – sugallja az író -, különben mi a csudát keresnél ebben a nagy kavalkádban, amit életnek hívnak. Ez persze nem sikerülhet mindenkinek – jól is néznénk ki, ha csupa-csupa szabályszegő egyéniség dúlná szét a nyugalomra áhítozó, abban még élvezkedő polgárok rutinját. A különbözni vágyás aztán különleges sorsokat teremt. Vagy isten, vagy a szerelem? A megmenekülésnek ez a két lehetséges útja kínálkozik a Márai-hősök számára.” – Kelecsényi László

ISBN

9789636202156

Kiadás éve

2023

Kiadó

Helikon Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

524

Szerző

Márai Sándor

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Bébi vagy az első szerelem – A nővér” értékelése elsőként