Bukaresti napló 1978-1988

59,00lei

2013-tól Kolozsvári András név alatt korábbi és újabb verseit is közli.

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

B. Kovács András, született1949-ben Kolozsvárott, erdélyi magyar újságíró, közíró, szociográfus, költő, tagja a Magyar Írószövetségnek. Szülővárosában érettségizett, a Babes-Bolyai Tudományegyetem filológiai karán angol-magyar szakos diplomát szerzett 1972-ben. Első írása az Előrében jelent meg, cikkeit közölte a Művelődés, A Hét, a Korunk, 1990 után az Erdélyi Figyelő, Háromszék, Krónika, Forrás, Székelyföld, Erdélyi Napló, Pro Minoritate és a Hitel.
Munkáiból kiemelkednek „ifjúságszociológiai” sorozatai az Ifjúmunkásban és ankétja a romániai magyar tanügy 1945-49 közötti önálló hálózatáról a Romániai Magyar Szóban. Ugyanitt jelent meg beszélgetése Nagy Gézával a Bolyai Tudományegyetem létrejöttéről. Kultúrszociológus szemmel vizsgálta a romániai magyarság fiataljainak helyzetét, a romániai magyar oktatásügyet. Riportsorozatokban tárta fel a ’89-es rendszerváltás követő gazdatársadalmi változásokat a Székelyföldön, az erdőköz-birtokosságok újraalakulását, a volt állami ipari vállaltok magánkézbe juttatásának fonákságait, valamint a vendégmunkások tömeges méreteket öltött kivándorlását. Riportregényeiben kisebbségi életsorsokat mutat be. A 20. század helytörténeti vonatkozásait feldolgozó kötetei az erdélyi emlékirodalmat is gyarapítják szociográfiai eszköztáruknak tulajdoníthatóan.

ISBN

9789635141920

Kiadás éve

2023

Kiadó

Kairosz Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

628

Szerző

B. Kovács András

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Bukaresti napló 1978-1988” értékelése elsőként