Családhatározó – A sokszínűség pszichológiája
Mit is nevezünk családnak? Erre a sokrétű kérdésre most neves pszichológusok, szociális szakemberek, gyógypedagógusok és családterapeuták adják meg saját válaszaikat, miközben részletesen be is mutatják a különféle családtípusokat.
így születnek asszisztált reprodukciós eljárásokkal utódok. Az örökbe fogadó szülők nem a biológiai gyermeküket nevelik. Vannak, akik átmenetileg fogadnak a családjukba gyerekeket, ők a nevelőszülők.
Globalizált világunkban igen gyakori, hogy más-más országból érkeznek a szülők, vagy egy tőlük távol álló kultúrában nevelik a gyerekeiket, ők a többkultúrájú családok. Szivárványcsaládokkal is találkozhatunk: ez esetben két férfi vagy két nő nevel együtt gyereket vagy gyerekeket, aki(k)nek az egyikük lehet a biológiai szülője, de az is előfordul, hogy egyik sem az.
Az is lehet, hogy a szülő mentális betegséggel küszködik vagy fogyatékkal él, ahogyan az is, hogy a szülők sérült gyereket nevelnek. Vannak veszélyeztetett, súlyos anyagi nehézségek közepette élő családok is.
Sokféle családban sokféle élethelyzet, kihívás adódik: kötetünk bepillantást enged ezek dinamikájába, és a téma szakértőitől arra is választ kaphatunk, hogy miként kezeljük a felmerülő nehézségeket.
| ISBN | 9789635721672 |
|---|---|
| Kiadás éve | 2021 |
| Kiadó | Open Books |
| Kötés | puha kötés |
| Oldalszám | 472 |
| Szerző | Bátki Anna, Ribiczey Nóra |
Vélemény írásához lépj be előbb.



Értékelések
Még nincsenek értékelések.