Ezredvég Nemeskürty István összes műve 11

59,00lei

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

2005-ben immár jó fél évtizede benne vagyunk a harmadik évezredben. Tapasztaljuk, hogy gyökeresen változik a világ. Még az éghajlat is. Szokások, ízlések, tudomány és művészet. A közgondolkodásból kiveszőfélben van az előző évezred meghatározó eszmerendszere: a keresztény hit. Általában a hit, mint olyan. Amíg a szocializmusnak nevezett, nálunk gyarmati függőségünkből származó életbölcselet – valójában diktatúra – uralkodott, addig ezt a jelenséget annak tulajdonítottuk. Most már látjuk, hogy a kereszténység eszméje tiltásoktól függetlenül is sorvad. Ennek logikus, mondhatni szükségszerű következménye a nemzeti nyelv, önérzet, a közösségben gondolkodás sorvadása is. A harmadik évezred kezdetének ura a pénz. Könyörtelen úr. E kötet első részében azok a tanulmányaim olvashatók, melyek kiegészítik, bővítik vagy helyesbítik eddigi történelmi ismereteinket. Ijesztő, hogy még mindig milyen keveset tudunk múltunkról. Szent Istvánról, olyan kortársától, aki őt még ismerte: nem maradt ránk összefüggő szöveg. Amit ma tudunk, az Szent László, Könyves Kálmán vagy Mária Terézia ismerete, nézete, tanítása. A parasztháborúvá fajult 1514-es keresztes hadjáratról ránk hagyományozott ismeretek is hézagosak. Vagy Mészáros Lázár elveszettnek hitt zseniális tanulmánya a katonaságról. Aztán a magyarországi zsidóüldözések dokumentumai. A korabeli jegyzőkönyvek alapján összeállított, megyénként részletező okmánysorozatot – tartok tőle – itt közölt recenzióm kivételével alighanem senki sem méltatta figyelemre. (A szerző)

ISBN

9789638706102

Kiadás éve

2006

Kiadó

Szabad Tér Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

380

Szerző

Nemeskürty István

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ezredvég Nemeskürty István összes műve 11” értékelése elsőként