Hannibal ante portas – Hírünk a világban

Az átalakulóban lévő világpolitika többféle lehetőséget rejt magában, s ezek egyike nem a tartós béke és a szilárd jogrend, hanem a nagyhatalmi ellentétek és a regionális konfliktusok állandósulása irányába mutat. Ezért döntő jelentőségű az Európai Unió jövője és békepárti szerepvállalása. Ha a 27 állam globális politikai hatalommá akar válni, és meg akarja védeni polgárait a külső veszélyektől, akkor közös kül- és védelempolitikára van szüksége. A tagállamok egy része ezt évek óta szorgalmazza, míg másik részük az integráció lazítására és a nemzetállami szuverenitás erősítésére törekszik. A 2010 óta hatalmon lévő Orbán-kormányzat ez utóbbiak közé tartozik. Orbán Viktornak és rendszerének nyugat-európai megítélése emiatt is ellentmondásos. Miközben az euroszkeptikus jobboldali sajtóban elismerően írnak róla, az Európa-párti liberális és demokratikus hírmagazinokban egyre keményebben bírálják. A könyv második része az Economist, az Express, a Spiegel és a Weltwoche című hetilapokban az elmúlt 15 évben ezzel kapcsolatban megjelent közleményeket elemzi.
„Moszkva külpolitikai aktivitása, az ismétlődő berepülések Észak- és Kelet-Európa légterébe, a norvég, sőt a brit partokig merészkedő orosz tengeralattjárók felderítő akciói és a négyévenként megtartott nagy hadgyakorlatok az ország nyugati régióiban indokolt aggodalommal töltötték el az orosz határ túloldalán fekvő országokat. A balti államok megkezdték a leválást a Moszkva által kontrollált áramhálózatról, visszaállították a kötelező katonai szolgálatot, és gyakorolták a gerilla-hadviselést. Lengyelország a GDP közel 5%-ára emelte katonai költségvetését, és fokozta védelmi együttműködését Washingtonnal. […] A balti országokban, amelyek 1919-ig a cári Oroszország, 1945–1990 között pedig a Szovjetunió tartományai voltak, valamint Lengyelországban, amelynek a keleti határai a 19–20. században Oroszország, majd a Szovjetunió mindenkori erejétől függően ezer kilométereket mozogtak ide-oda, továbbá Finnországban, amelyet a Szovjetunió 1939–1945 között kétszer próbált meg elfoglalni, […] megértették: nincs hová hátrálni; Hannibal ante portas.”