Hit és értelem Iskola- és egyházközeli írások

49,00lei

A jó ügyekért tett erőfeszítés a sikertől vagy kudarctól függetlenül is tartalmat ad az ember életének, s annak a ténynek az értéke, hogy az ilyen erőfeszítések között barátokra és szövetséges társakra talál, szintén siker- és kudarcfüggetlen.

A termék megvásárlásával 4 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

„Az olvasó e kötetben – két tanulmányszerű és néhány publicisztikai írás, illetve előadásszöveg mellett – főleg alkalmi írásokat talál; mindezek azonban időrendben egy szellemi vállalkozás – egy „kétlépcsős” iskola(újra)alapítás – történetét is kirajzolják. Ebbe a vállalkozásba s az itt olvasható írásokra alkalmat jelentő helyzetekbe a szerző megingathatatlan elkötelezettséggel, könyörtelen hivatástudattal, mégis gyerekes naivitással, hályogkovácsként és mindemellett – vagy épp ezért – pánikszerű önkritikával, tudatosan ment bele. A naivitás abban a reményében mutatkozott meg, hogy az önkritika megóvja majd a baklövésektől és tévedésektől. Utóbb kiderült: e vállalkozásban ez volt az első – de nem az utolsó – tévedése.
Ennek ellenére megátalkodottan reméli, hogy amit eközben, félsikerek és háromnegyedkudarcok között lavírozva, leszűrt, annak van a pillanaton túlmutató érvényessége, és talán mások számára is használható tanulsága; de ezt végsőleg az olvasó jogosult eldönteni. A szerző azonban a számára érvényesnek tűnő tanulságok közül kettőt szívesen előrebocsát.
Az egyik az, hogy a jó ügyekért tett erőfeszítés a sikertől vagy kudarctól függetlenül is tartalmat ad az ember életének, s annak a ténynek az értéke, hogy az ilyen erőfeszítések között barátokra és szövetséges társakra talál, szintén siker- és kudarcfüggetlen. A másik: lehet derűsen, irigység és harag nélkül ülni vacak biciklin, s nem biztos, hogy az ér célba, aki Mercedesben ülve előz és száguld.”

ISBN

9789634467946

Kiadás éve

2018

Kiadó

Argumentum

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

440

Szerző

Bibó István

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hit és értelem Iskola- és egyházközeli írások” értékelése elsőként